Október 5-én a Barba Negra ad otthont a kezdetben feldolgozásaikról ismert, majd saját slágereikkel is maradandót alkotó Our Last Night koncertjének, akik majd 10 év után térnek vissza hozzánk.
Az idén 20 éves Our Last Night egy különleges hangulatú estére várja a magyarországi rajongóit. A Wentworth testvérek által vezetett zenekar eleinte feldolgozásaik révén vált ismertté, ami lehetőséget adott nekik arra, hogy saját zenéjüket is egy új szintre emeljék. A Shape of You feldolgozása tette igazán ismerté a bandát, ami egy hét alatt átlépte az 5 millió megtekintést.
Kiadó nélkül, kizárólag önerőből jutottak el oda, hogy abból élnek, amit szeretnek csinálni. Önmaguk készítik, producerálják dalaikat, ahogyan videóikat is, a feldolgozások és saját számaik esetében is.
Amellett, hogy az Our Last Night továbbra is aktívan jelentkezik feldolgozásokkal, saját post-hardcore zenéjüket sem szorítják háttérbe, amivel hozzánk is érkeznek.
2015-ben kétszer is jártak a Dürer Kertben, azóta viszont nem kevesebb, mint nyolc albumot adtak ki, így biztos nem lesz önismétlő a koncert azoknak sem, akik már akkor látták a bandát. A tengerentúlon most épp, egy ”covers only” névre keresztelt, csak feldolgozásokat felvonultató műsort adnak elő estéről estére, de októberben már saját dalokkal teletűzdelt szettet kap a Barba Negra közönsége.
A jegyek már elérhetők a www.livenation.hu oldalon.