Komoly személyi változások történtek a Borknagarban az elmúlt bő egy év folyamán, hiszen tavaly év elején távozott tőlük Jens F. Ryland gitáros, az ő pótlására Jostein Thomassen érkezett. Ősszel Baard Kolstad dobost váltotta Bjørn Dugstad Rønnow, idén februárban pedig Andreas “Vintersorg” Hedlund énekes lépett ki. A bandában innentől fogva a 2010-es évek elején visszatért Simen Hestnæs, azaz I.C.S. Vortex lesz a fő énekes, vagyis nem vesznek be új embert Vintersorg helyére, és ugyanígy továbbra is kiveszi majd a részét a vokálfronton adódó feladatokból Lars Nedland, azaz Lazare billentyűs is.

Ez az új felállás készítette el a 2016-os Winter Thrice album folytatását, amely True North címmel szeptember 27-én jelenik majd meg. Most közzétették az album második felvezető dalát, amelynek címe Up North. A True North Jens Bogren hangmérnökösködése mellett készült el, és az alábbi dalok kerülnek fel rá:

Borknagar – True North
(Szeptember 27 – Century Media)

01. Thunderous
02. Up North
03. The Fire That Burns
04. Lights
05. Wild Father’s Heart
06. Mount Rapture
07. Into The White
08. Tidal
09. Voices