Utoljára ugyan 2018-ban, The Wake címmel hozott ki új albumot a kanadai Voivod, de tavaly két kiadvánnyal is kedveskedtek a híveknek. A kanadai négyesfogat, The End Of Dormancy címmel vinylen és digitálisan 2020. július 10-én adta ki legújabb EP-jét, majd 2020. november 27-én Lost Machine – Live címmel egy koncertlemezzel jelentkeztek. A felvételeket tavaly nyáron rögzítették Montrealban, míg az audiót két héttel később, Québecben vették fel. A zenekar direkt hazai pályán, rokonok és barátok jelenlétében rögzítette az albumot.

A The Wake lemez folytatására sem kell sokat várnunk, a Francis Perron producerrel készített új Voivod lemez címe Synchro Anarchy lesz, a lemezt pedig február 11-én a Century Media dobja piacra. További részletek és az első dal remélhetőleg hamarosan.

Voivod – Synchro Anarchy
(Február 11 – Century Media)

01. Paranormalium
02. Synchro Anarchy
03. Planet Eaters
04. Mind Clock
05. Sleeves Off
06. Holographic Thinking
07. The World Today
08. Quest For Nothing
09. Memory Failure