Ismét egy nagyreményű zenekart szeretnék nektek bemutatni, melynek dobosa, Rácz Gabesz (a BlackBird-ös Balogh Ádámhoz hasonlóan) szintén iskolatársam volt. Ő is kipróbált mindenféle hangszert, több zenekarral egyszerre vagy egymás után. De ebben a bandában megtalálta a helyes utat. Márton Árpi, aki 3 éve gitárosként gondolta, kreál 1 zenét hogy meghódítsa vele a világot. Ehhez persze szüksége volt még hasonló álmokkal körbeszőtt fejű emberekre—így találta Flót.

A két alapító tag mellett a ritmus szekció személyi összetételé folyamatosan formálódott, míg kialakult a jelenlegi felállás: a 4 húrosat Dave nyúzza kifogyhatatlan lendülettel és ízzel, a bádogot pedig Gabesz püfföli, aki időnként veszélybe sodorja saját és zenész kollegái testi épségét az éppen szétszakadó dobverő-repeszek világra-szabadításával. Ezen rövid és velős bevezető után szeretnék rátérni a zenekar főbb tevékenységi körére: ROCK’N’ROLL. Saját bevallásuk szerint a Paint The Lilies a punk rock, a grunge és a klasszikus rock stíluselemeit igyekszik egybeolvasztani, így nyilvánvalóan zenéjük sem egy túlbonyolított valami, ellenben maximálisan fogós, friss és szórakoztató.

“GYERTEK KONCERTRE ÉS KITOMBOLNI AZT AMIT ÉPPEN KI KELL TOBOLNI; MI OTT LESZÜNK ÉS EKÉPP TESZÜNK!!!!” /Rácz Gabesz/

Winkler Flóra a hang, Márton Árpi az irány, Kalmár Dave a lendület, Rácz Gabesz az alap

Egy kis kiegészítőként még közzé tennék egy-két elismerést:

– 2008.10.04. Gyöngyös 7. Tehetségkutató Fesztivál: Legjobb zenekar és Legjobb énekesnő

– 2008.10.10. Budapest Underground tehetségkutató: Legjobb énekesnő

– 2008.10.11. Budapest Csehkovszky Árpád Műv. Ház, tehetségkutató: Legjobb zenekar és legjobb énekesnő

– 2008.10.19. Győr Alterock tehetségkutató: Legjobb zenekar

– 2008.10.29. Borsodi tehetségkutató döntő A38: Különdíj, 6. helyezés

 
by Balage