Brotherhood címmel október végére jelenik meg hazánk egyik legígéretesebb southern hard rock bandájaként számon tartott Asphalt Horsemen második albuma, a 2014-es bemutatkozó lemez folytatása. A lemez munkálatai még tavasszal kezdődtek a törökbálinti SuperSize stúdióban, ahol a dob- és basszusfelvételek zajlottak Lakatos Gábor vezényletével, majd Hatvanban folytatódott a munka a gitár és az ének felvételekkel, Szolnoki Bertold stúdiójában. A debütáló lemezhez hasonlóan ezúttal is több vendég felbukkan majd a southern rockerek új lemezén: Szőke ‘Szösző’ Gábor (The Joystix) kivette a részét a stúdiózásból is, emellett több dal szövege is a nevéhez fűződik és ha már a stúdióban volt, így néhány dalban is vendégeskedik. Mellette a banda régi gödöllői cimborája, Végh Miklós szájharmonikázik néhány nótában, a vokálokban pedig az első albumhoz hasonlóan Pocsai Kriszta és Varga Lilla (Blues By Chicks) segítette ki a zenekart. Amúgy 12 vadonatúj dal szerepel majd az új anyagon, amit a Grund Records dob piacra. A Seize The Day szöveges videója máris megtekinthető:
A Brotherhood lemezbemutatója november 4-én lesz a Dürerben, ahol a Graydance zenekar melegíti be az egybegyűlteket.