A napokban volt huszonöt éve annak, hogy Alternativ 4 címmel megjelent az Anathema akkoriban sokat kritizált lemeze, mely szabályosan áttolta a zenekart death doom vonalról a progresszívebb, darkosabb, atmoszférikusabb világba. Ma már azonban bátran ki merem jelenteni, hogy a Cavanagh tesók ezen húzása az egyik legjobb dolog volt amit a zenekarral tehettek. Ugyan a Silent Enigma, és az Eternity lemezek a kilencvenes években baromi nagyot mentek az amúgy is akkortájt kicsúcsosodó brit doom vonalon, viszont már ekkor is lehetett látni, hogy az a műfaj nem igényel még talán 4-5 zenekart sem a teljességhez, így szépen lassan a túltelített piac miatt muszáj lesz váltani. Gondoljunk csak bele, hogy a két legnagyobbnak titulált doom zenekar is kísérletezett és váltott amikor tudták hogy muszáj. A My Dying Bride avantgarde és gothic stílusjegyekkel pakolta tele 34.788%…Complete lemezét míg a Paradise Lost előbb megírta MINDEN IDŐK LEGJOBB GOTHIC ALBUMÁT a Draconian Times-ot, majd egyenesen fejest ugrottak a Depeche Mode-os szinti-gothba a One Second lemezzel.
Szóval abszolút nem volt váratlan, hogy a liverpooli Anathema is haladt a korszellemmel és a kilencvenes évek végére elkezdték kikísérletezni a saját új világukat. Ennek a kísérletezésnek lett az eredménye az 1998-as Alternative 4. A most negyed évszázados lemez pedig mára már kultikussá avanzsált, hiszen sikerül a Cavanagh tesóknak egy olyan, a dark világ pusztító hangulatával és súlyos dalszövegeivel operáló korongot készíteni, ami emellett a progresszívebb rock zenét kedvelő füleket is simán kiszolgálta.
Az Alternativ 4 címét Leslie Watkins könyve, az Alternativ 3 után kapta, melyet a csapat akkori basszusgitárosa és egyik fő dalszerzője Duncan Patterson olvasott pár évvel korábban. A könyv és így maga az album is az összeesküvés elméletek világát tárja fel. Egyik fő alappillére, hogy az ilyen teóriák egy nagyon fura bizalmat, illetve ezzel együtt bizalomhiányt alakítanak ki az emberekben. Nem a tények és észérvek lesznek a fontosak, hanem az előadásmód. Ha valaki meggyőzően terjeszti a saját elméleteit abban bízni fognak az emberek, míg a rosszabbul érvelő de valódi tényekre hitelesen támaszkodó társaikban nem.
Ezt a jelenséget az akkori társadalom egyik legnagyobb hibájaként tárta fel a szerző, és ezt hallhatjuk végig az albumon is dalokba öntve.
Vincent Cavanagh énekes mondta egy akkori interjújában, hogy ennek a tudatlanságnak és naivitásnak a legnagyobb veszélye, hogy azok az emberek akiket nem lehet meggyőzni a tömeg manipulációval, akik nem ülnek fel az összeesküvés elméletek világának, végül mind egyedül maradnak. Mert a csordaszellem előbb utóbb mindig kiközösíti azokat akik nem csak néznek de látnak is. Az Alternativ 4 ennek az érzésnek ad zenei hangot. Azoknak az embereknek a magányát meséli el akik nem akarnak beállni a sorba.
Az egész lemez történeti koncepciója is ezért igényelte a stílusváltást. Az emberi bizalmatlanság miatt egyedül maradt lelkek csendes magányban őrlődnek. Ez nem az a fajta egyedüllét ami dühöt, agresszivitást követel, így a doom zene pusztító jellege sem passzolt volna ehhez a sztorihoz. Az Anathema így először karrierje során, nem csak hogy drasztikusan lágyította a dalokat, de még a hörgést is felcserélték tiszta-énekre. A sztorit pedig egy sokkal jobban kidolgozott zenei festéssel mesélték el, ahol a fajsúlyos gitároknak sokkal kevesebb szerep jutott mint addig, viszont bekerültek klasszikus hangszerek mint a hegedű, a zongora vagy a cselló, amikkel egy nagyon nagyívű atmoszférát is teremtettek. Félreértés azonban ne essék ez az atmoszféra is ugyanolyan pusztító és sötét volt mint eddig bármelyik doom lemezüké.
Ilyen váltásoknál persze természetes, hogy a rajongók először furcsállják vagy nem értik, hogy miért is volt erre szükség. Itt is ez történt, de szerencsére nagyon hamar megbarátkozott vele mind a közönség mind a sajtó. A későbbi sikereit pedig mi sem mutatja jobban, hogy a Fragile Dreams azóta is kirobbanthatatlan része az Anathema koncert repertoárjának, és messze a legtöbbet megnézet, és streamelt dala a bandának a digitális világban.
A lemez folyamatosan a csúcs- és mélypontokra operál. Képes egy olyan kettős érzetet teremteni, hogy azt hiszed most fent vagy miközben amúgy lent. Elviszi a gondolataidat egy lágyabb gitártéma magasabbra, miközben a tudatodat folyamatosan rombolja alattomosan a sejtelmes és sötét atmoszféra, a sokszor csak a háttérben megbúvó énekkel. Aztán a hullámvasutazásban mindig jön egy csattanó , ami rád zúdítja azt a feketeséget, amiről az Alternativ 4 valójában szól. Többször többféleképpen is betalál de talán a legnagyobb pofont a címadó dal adja, aminek mélységéhez, hangulatához foghatót nem nagyon tapasztaltam még máshol sem. Itt annyira mélyre ránt a zene, hogy hiába nem vidám egyik dal sem a lemezen sem előtte sem utána, még is azt érzed, hogy ami ezután jön már-már jó, szinte pozitív. Pedig szó sincs erről, csak akkora a kontraszt, hogy álvalóságot, megnyugvást teremt.
A zenekar mindenkori nagyságát pontosan ez bizonyítja, hogy akármelyik albumukat vesszük elő, folyamatosan ambivalens érzéseket tudnak kelteni a hallgatóban. Rengeteg olyan apró részlettel bombázzák az ember hallójáratát, amit lehet elsőre fel sem fogunk mégis hatalmas hatással lesz a bennünk kialakuló összképre. Zeneileg, lelkileg, pszichésen és emocionálisan is a legkomplexebb dolgot kapjuk az Anathémától. Ennek a komplexitásnak pedig az első igazi csúcspontja az Alternativ 4 lemez volt, ahol a zenekar igazán megmutatta zenei nagyságát.
A Cavanagh fivérekre nem mondhatjuk, hogy elhagyták volna a doom világát innentől kezdve. Sokkal jobb gondolat, hogy továbbfejlesztették azt. És a mai napig is folyamatosan fejlesztik és szélesítik azt a zenei és érzelmi palettát, ami azzá teszi az Anathémát ami. Az ezután megjelent albumaik mind mind másért voltak különlegesek, de az Alternativ 4 után már senki nem lepődött meg az újításokon, a stílusok váltásán, csiszolásán, mert már eleve ezt vártuk el a bandától minden új lemez előtt.
És az előző gondolatom miatt merem azt bátran állítani, hogy mindenkinek más a kedvenc Anathema korongja, mert mindegyik másért, máshogy, másnak szól. Viszont elvitathatatlan az a tény, hogy ez a lemez volt az, ami pont most huszonöt éve, hogy rárúgta a pusztító doom világ ajtaját a valóvilágra, emészthetővé tette a legsötétebb érzéseket is, elfogadtatta a magányt és a legnagyobbak közé emelte a liverpooli csapatot.
