Július 14-én délután, Floridában, a 75-ös főúton súlyos közúti baleset részese volt az Adrenaline Mob. A közlekedési balesetben elhunyt David Zablidowsky, a zenekar basszusgitárosa. A csapat éppen Floridába tartott a lakóbuszával, de egy defekt miatt az út szélén vesztegeltek, mikor egy kamion lesodródott az útról, és nekik csapódott. A buszban ekkor nyolcan voltak még Zablidowskyn kívül, őket azonnal kórházba szállították. Az azóta eltelt időben pozitív fejleményekről is beszámoltunk, hiszen Russell Allen énekes, Mike Orlando gitáros és Jordan Cannata dobos is egy rövid Facebook-üzenetben jelezték az értük szorítóknak, hogy jól vannak.

Most viszont ismét egy tragikus hírt kell közölnünk, ugyanis a zenekar turnémenedzsere, Janet Rains – akit súlyos égési sérülésekkel ápoltak a gainesville-i kórházban – tegnap elhunyt. Halálának hírét ügyvédje erősítette meg a The Citizen’s Voice nevű internetes magazinnak. Ed Ciarimboli elmondása alapján, Janet szerda délután hunyt el, nem sokkal azután, hogy lekapcsolták a gépekről.

Janet Rains (vagy ahogy sokan ismerhették, Jane Train) nemcsak a zenekarok útját egyengette, hanem ő maga is zenélt, a ’80-as években aktív feldolgozás csapat, az M80 énekesnője volt.

Nyugodjék békében!

Zablidowsky New Yorkban született, 2004-ben vált ismertté, amikor testvérével közös zenekarával a Kiss előzenekaraként szerepelt egy háromhónapos turnén. Mivel az újjáéledt Disturbed elfoglaltságai miatt 2014-ben távozott az Adrenaline Mob tagságából John Moyer basszer, helyére érkezett idén David Zablidowsky. David korábban tagja volt például a  Trans-Siberian Orchestrának, illetve Joan Jett és Jeff Scott Soto mellett is zenélt. Nemcsak élőben, a stúdióban is szívesen dolgozott, játéka hallható többek között az egykori Rainbow-énekes Joe Lynn Turner szólólemezén is. Az ő játéka hallható az Adrenaline Mob 2017. június 2-án kiadott We The People című lemezén is. Az Adrenaline Mob éppen egy petersburgi koncertre tartott, amikor a tragikus baleset történt.

A zenekar 2015. március 20-án már részese volt egy halálos tragédiának, amikor is A.J. Pero dobos (Twisted Sister) turné közben kapott szívrohamot, és életét vesztette. A.J. Pero Mike Portnoy kilépése után 2013-ban csatlakozott az Adrenaline Mobhoz.

Nyugodjék békében!