Zártkörű szertartással vettek végső búcsút az AC/DC alapító gitárosától, a 64 éves korában, november 18-án elhunyt Malcolm Youngtól Sidneyben, a Szent Mária katedrálisban. Angus Young és Brian Johnson mellett a gyászolók között ott volt Cliff Williams basszusgitáros, Phil Rudd ex-dobos és az egykori basszusgitáros, Mark Evans is, akárcsak a Rose Tattoo énekese, Angry Anderson, a Sony Music képviseletében Denis Handlin, a koncertpromoter Michael Chugg, valamint a veterán producer, Harry Vanda, aki Malcolm és Angus bátyjával, az októberben elhunyt George Younggal játszott az Easybeatsben. Harry Vanda és George Young volt a korai AC/DC albumok legendás producerpárosa. A gyászbeszédet Bradley Horsburgh, a család egyik tagja, valamint David Albert, a zenekar lemezeit kiadó Albert Productions vezetője olvasta fel. Albert felidézte a gitáros életútját és sikereit, és elmondta, hogy Young nemcsak zseniális zenész és dalszerző volt, hanem szerény ember is, aki nagyra becsülte a családja körében töltött időt.
Malcolm Young egyik gitárját is bevitték a templomi szertartásra, a hivatalos programfüzet mellé pedig gitárpengető is járt, amelyre felkerült Malcolm születésének és halálának időpontja. A hagyományos katolikus szertartást követően egy dudás zenekar egyveleget játszott, az ismert ausztál dalok mellett az It’s A Long Way To The Top skótdudás szólóját is előadva.
Malcolm Young november 18-án hunyt el 64 éves korában. Évek óta demenciában szenvedett, 2014-ben egy szélütés után vonult vissza a zenéléstől.
A gitáros a Young család hetedik gyermekeként 1953. január 6-án Glasgowban látta meg a napvilágot, majd 1963-ban a családjával Ausztráliába költöztek. Az AC/DC megalapítása előtt a skót Velvet Undergroundban (ami nem azonos a Warhol-féle zenekarral), illetve az amolyan családi zenekarnak is tekinthető Marcus Hook Roll Bandben zenélt. Testvérével Angus Younggal együtt alapították az AC/DC-t 1973-ben. Idősebb testvérük, a zeneiparban már tapasztalt (nemrég szintén elhunyt) George felügyelete mellett kezdték el teljes erőbedobással csinálni a zenekart, ami Bon Scott énekes beszállásával lett egyre híresebb. Bon Scott 1980-as halála után ő és Angus írták az AC/DC csaknem összes dalát, még a kiszállása után megjelent Rock Or Bust című lemezen is kettőjük van megadva dalszerzőnek annak ellenére, hogy a lemezen helyette már Stevie Young, legidősebb testvérük fia játszott. A zenekar a róla szóló búcsúposztban a banda hajtóerejének nevezte Malcolmot. Az AC/DC 2003-ban került be a Rock Dicsőségcsarnokába, Melbourne-ben utcát is neveztek el róluk.
Nyugodjék békében!