Az még 2016. március 7-én derült ki, hogy Brian Johnson énekes a súlyos hallásproblémái miatt nem turnézhat az AC/DC élén. A zenekar akkor annyit közölt, hogy vendégénekessel lépnek majd színpadra, és hamarosan megindultak a pletykák, találgatások az énekes kilétével kapcsolatban. Március végén derült ki, hogy Axl Rose és az AC/DC Atlantában próbál, április 17-én pedig hivatalosan is bejelentette a csapat, hogy Axl Rose nyomja le velük a turnét. Az ausztrál Noise11 internetes oldal szerint azonban még ennél tovább is fonódhatnak a szálak a felek közt, Angus Young például megjelent a Guns N’ Roses két sydney-i koncertjén is.

„Sokan kétkedve fogatdák, hogy Axl Rose beállt az AC/DC-be énekelni. Nem mindenkinek tetszett ez a kombináció, akkor most kiakadnak azon, hogy új album is készül. A kémia Axl Rose és Angus Young között arra inspirálta a gitárost, hogy elkezdjen tervezni egy új AC/DC albumot. Ezt hátráltathatja, hogy a Gunsnak idén turnézási kötelezettségei vannak, így nehéz lesz elkészíteni a projektet. A AC/DC turné összes koncertjét filmezték, így az sem kizárt, hogy a rajongók először egy élő anyagot kapnak, mielőtt kezükbe vehetik az új stúdióalbumot.”