
A los angelesi négyes 1988-ban hozta létre a 5 Guns West névre keresztelt bandát, abban az időben tehát, amikor zenekarok tucatjai alkalmazták nevükben a fegyvereket, elég csak a két legnagyobbat, a Guns N’ Roses-t és az L.A. Guns-t említenünk. Főhőseink kezdőbandákra jellemzően demózgattak egy kicsit, majd szinte azonnal rájuk is mosolygott a szerencse, ugyanis a nevesincs Wild West Records úgy döntött, hogy bakeliten kiadja a srácok dalait. A banda- és a kiadó nevét elnézve rosszmájúként én arra következtetnék, hogy valamelyik tagnak fölös milliókkal rendelkező apukája/anyukája vagy esetleg valami pénzes nagybácsija lehet a kiadás hátterében, de ezzel ne is nagyon foglalkozzunk, mert abszolút vállalható az a kilenc szerzemény, amit anno a vinylbe égettek.
Egy görögországi nyaralás során sikerült egy kirakodó vásárban szert tennem a fekete korongra, amit aztán 2006-ban a Strike Force Records CD-n is megjelentetett, de úgy tudom, hogy az nagyon is „Unofficial”-nak számít. Így a CD-gyűjtőknek kereken 30 évet kellett várniuk, hogy hivatalos verzióban felkerülhessen a Bad Boys Rock N’ Roll a polcukra.
A Demon Doll Records és a Metal Legacy Records közös „gyermeke” pedig valóban megérdemli a kiemelt helyet, mert 8 oldalas szövegkönyvvel, fotókkal tarkított bookletet tartalmaz, a hanganyagon pedig a hollywoodi K-Disc Mastering erősített. Ami a muzsikát illeti, hamisítatlan Sunset Strip életérzés, előtérben természetesen a szex. pia, steksz és a Rock N’ Roll (ahogy a Dance is énekli). A bandának jól állnak ezek a riffcentrikusabbra, karcosabbra vett témák, így jól működnek az olyan dalok, mint a pörgős Walls Fall Down indítás, a szikár gitárokkal operáló Heartbreak City, netán a Mötley Crüe-áthallásokat mutató, metalos címadó és Christine kettőse. Aztán persze akadnak hagyományosabb rock’n’rollok is a lemezen, így a funkos elemekkel is operáló Thrill Train, a szokásosan izgága Screamer és Sweet 18, meg a melodikusabb, kimértebb Heroin Kills.
Nehéz úgy dicsérni egy zenekart és nagylemezét, amikor tudjuk jól, hogy ez az egy született tőlük. Joggal kérdezhetnétek, ha ilyen fasza gyerekek voltak, akkor hová tűntek? Nos, őszinte leszek, hosszas keresgélés után is csak annyit találtam, hogy sajnos Tommy Russo dobos már nincs velünk, Mark Gordin énekesről, Kelly Tremmel basszerosról és A.J. Mitchell gitárosról nincs egyébb információm, azt viszont bizton ajánlhatom, ha valaki szereti a sleaze/glam vonalat, az a Bad Boys Rock N’ Roll albumban nem fog csalódni.
Pontszám: 7/10
A lemezen hallható muzsikusok:
Mark Gordin – ének
Kelly Tremmel – basszusgitár, vokál
Tommy Russo – dobok, vokál
A.J. Mitchell – gitár, vokál
A dalok sorrendje:
01. Walls Fall Down
02. Thrill Train
03. Sweet 18
04. Heartbreak City
05. Bad Boys Rock N’ Roll
06. Christine
07. Heroin Kills
08. Screamer
09. One Night













