Az utolsó 3 nemzetközi és 10 magyar fellépővel teljes lett az idei Rockmaraton Fesztivál programja – a szervezők azért a végére is tartogattak néhány nagy nevet!
Az elmúlt évek során sorra fogynak el mellőlük a korábbi pályatársak, szinte hihetetlen, hogy jövőre lesz 30 éves a finn gothic rock egyik alappillére, a The 69 Eyes. Helsinki vámpírjai utoljára 2016-ban jelentkeztek új lemezzel, a Rockmaraton zárónapjára egy igazi best of műsorral készülnek.
A Sick Of It All bejelentésekor már lehetett tudni, hogy a NYC hardcore vonal még legalább egy bandával bővül – így is történt. Az idén 30 éves Madball ugyan 16 év után tavaly megvált Mittstől, azaz Brian Daniels gitárostól, viszont új lemezzel készül a brigád. A ’For The Cause’ névre keresztelt korongon Matt Henderson gitározik majd, turnézni viszont a családja miatt nem fog, így egyelőre még nem tudni, ki tépi majd a húrokat júliusban a Szalki-szigeten, egy dolog viszont biztos: súlyos este lesz a csütörtöki!
Természetesen az utolsó napon, Jyrki 69 csapata előtt érkezik a régivonalas gothic-metal svéd alakulata. Tiamat is idén jubilál – 1988 óta ugyan voltak csendesebb időszakaik, egy időben kétséges volt a zenekar jövője, de zenéjük sötétsége mitsem kopott az évek alatt. 2015 óta újult erővel mozognak, a Rockmaratonra egy speciális műsorral készülnek, két kultikus lemezük, a ’Clouds’ és a ’Wildhoney’ dalait hozzák el.
A hazai vonal is újabb 10 névvel bővült: Counter Clockwise, Dreamgrave, Ektomorf, Insane (egyetlen koncertre összeáll a zenekar az Our Island – Our Empire album 10. Szülinapjára!), Haw, Malediction, Samas, Téveszme, Vendetta Inc, Wedding at the Slaughterhouse.
A SOEN elementáris érzelmi erővel és zenei precizitással érkezik a színpadra, egyedi hangzásukban ötvözve a progresszív metalt és a post-rock atmoszférát mély dallamaikkal. A...
A nemzetközileg is elismert horvát hard rock/metal zenekar, a Jelusick melegít be a Judas Priest budapesti koncertje előtt, így érdemes lesz időben érkezni szeptember...
Életének 77. évében elhunyt Frank Beard a ZZ Top legendás alapírtója dobosa. Beard korábban a Cellar Dwellers, a Hustlers, a Warlocks és az American Blues zenekarokban...
Augusztus 19-én szerdán ismét a Barba Negrában lép fel a Mudfield, akik Falunap elnevezéssel harmadszorra tartják meg a fővárosban ezt a bulit. Az idei...
Alig 2 hét van hátra az ország legnagyobb nyárzáró rock and roll házibulijáig: augusztus 26-án indul Alsóörsön a TÁBOR Fesztivál. A négynapos rendezvényen szokás...