Dissociation címmel 2016. október 14-én jelent meg a Ben Weinman gitáros által vezetett The Dillinger Escape Plan új albuma, a 2013-as One Of Us Is The Killer lemez folytatása. A tervek szerint ez volt a banda utolsó nagylemeze, ugyanis a csúcson szeretnék abbahagyni, így bejelentették, hogy a most zajló turnéjuk egyben búcsúturné is. Sajnos nem zökkenőmentes, ugyanis a zenekar Varsóban játszott tegnap este, ma pedig Krakkóban léptek volna fel, azonban brutális közúti balesetet szenvedett a csapat turnébusza. A busz az út szélén ált, melybe belecsapódott egy kamion. 13-an meg is sérültek (köztük a zenekar tagjai is), és bár állítólag a sérültek állapota nem súlyos, de azért kórházi kivizsgálásra vitték őket. Az esti krakkói bulit le is mondta a banda, de a hírek szerint kedden Lipcsében már folytatódik a turné, így a budapesti koncert sincs veszélyben. A koncert február 17-én lesz az A38 Hajón. A bulira minden jegy elkelt már!
A SOEN elementáris érzelmi erővel és zenei precizitással érkezik a színpadra, egyedi hangzásukban ötvözve a progresszív metalt és a post-rock atmoszférát mély dallamaikkal. A...
A nemzetközileg is elismert horvát hard rock/metal zenekar, a Jelusick melegít be a Judas Priest budapesti koncertje előtt, így érdemes lesz időben érkezni szeptember...
Életének 77. évében elhunyt Frank Beard a ZZ Top legendás alapírtója dobosa. Beard korábban a Cellar Dwellers, a Hustlers, a Warlocks és az American Blues zenekarokban...
Augusztus 19-én szerdán ismét a Barba Negrában lép fel a Mudfield, akik Falunap elnevezéssel harmadszorra tartják meg a fővárosban ezt a bulit. Az idei...
Alig 2 hét van hátra az ország legnagyobb nyárzáró rock and roll házibulijáig: augusztus 26-án indul Alsóörsön a TÁBOR Fesztivál. A négynapos rendezvényen szokás...