Utak nélkül címmel a Nail Records gondozásában jövő év elején jelenik meg a Twister harmadik lemeze. Ezen a korongon mutatkozik be a februárban csatlakozott új énekes, Fehér Zsolt (Flood In The Desert, Scorpions Tribute), illetve Puskás „Pusi” Máté basszusgitáros. A Kovács “Wisdom”Gábor hangmérnökkel készült lemezt a tavaly elhunyt Güzünek (Gondosch János) ajánlják, az album utolsó dala az lesz, amit ő szeretett volna megcsinálni, a Crossholder felállásban. A korong előfutára volt az Utak nélkül című dal és a hozzá tartozó klip. A videó premierje stílusosan október 21-én, 18 órakor volt, mert a srácok az új dallal a legendás Vissza a jövőbe filmtrilógia indulásának 30. évfordulója előtt tisztelegnek. Műsorunk első órájában a klipforgatás és a lemez munkálatai mellett kitérünk majd egy karácsonyi őrületre is, hiszen december 19-én a szigetszentmiklósi Rock Lyukban zenél majd a Twister.

snake heart flyer 20151125December 18-án újra SnakeHeart a Club 202-ben. A zenekar idén már másodszorra örvendezteti meg rajongóit és játssza el azokat a jól ismert SnakeHeart dalokat, amiket már mindenki kivülről fúj, és természetesen a zenekarral együtt énekel a koncerteket. Ezúttal azonban nem csak a mindenki által ismert dalok fognak felcsendülni. A zenekar december 18-án egy akusztikus blokkot is betervezett a repertoárba, illetve olyan dalok is el fognak hangozni, amik nem a legismertebb SH dalok közé tartoznak. Remélhetőleg a közel két órás műsor minden vérbeli SnakeHeart rajongó megelégedettségére fog szolgálni. Műsorunk második órájában Raczkó Balázs énekessel beszélgetünk majd.

Hétfőn 17 órától tehát ismét Rockpanoráma. Az élő műsor során lehetőségetek lesz kérdéseket feltenni a vendégeinkhez, illetve ezúttal is teljesítjük majd zenei kéréseiteket. Tartsatok velünk!