Eheti KlasszikuShock rovatunkban, azt a kérdést fogom feszegetni, hogy érdemes-e egy olyan zenekarról írni, akiknek szerintem ez idáig egyetlen egy ismerője nem volt Magyarországon, és ha én sem keresgetek a héten bőszen olyan országokban zenét, amik nem igazán vannak fönt a metáltérképen, akkor még most sem tudnánk mi fán terem Nux nevű csapat. Az indusztriálisabb alapokon nyugvó hatos fogat, nem máshol zúzza szét az éjszakákat, mint a távoli Dominikai Köztársaságban. Eddigi utolsó megjelent albumukat a 2006-os Equilibrio című alkotást szeretném most veletek megismertetni.
Gondolom, sokatokban felmerül a kérdés, hogy a Karib-térségben, ahol a fő zenei irányzat még mindig a reggie, hogyan jut el egy zenekar addig, hogy a muzikális önkifejezés sötétebb oldalára keveredjen? Erre a válasz egyszerű: A rock és a metál mindenhol teret hódít magának, a világ összes országának van jegyzett zenekara. A Dominikai Köztársaságban a 2000-es évek elejétől, robbanásszerűen megnőtt a stílusban alkotó zenekarok száma, és mára már a szűkebb szomszédságban, vagy akár az USÁ-ban is egyre nagyobb elismertségre tesznek szert. Jelenleg 15-16 aktív rock/metál zenekar működik az országban. Ha azt vesszük, hogy lakosságszámban közel azonos a helyzet mint hazánkban, addig itt majdnem 1000 zenekar működik, akkor azt láthatjuk, hogy az a 15-16 nem is sok. Persze azért az összehasonlításban rengeteg más körülményt is elő kell venni. Ilyen az általános élethangulat, ami ugye ott sokkal pozitívabb. Lehet, hogy közhely, de a napfény, a tengerpart és az állandó jó idő az emberek zenei irányzatára is rányomja a bélyegét. Nem hiába, a reggie és a latin zene térhódítása a jellemző a teljes Karib-térségre. Mindezek ellenére, alakult pár rock zenekar, és ugyan nem lehet őket világszerte elismertnek nevezni, vagy nem mondhatjuk azt, hogy a metáltérkép origójának közepén lenne a Dominikai Köztársaság, de mindenképpen érdemes lesz figyelni a térséget. Mert ha csak a Nuxot vesszük alapul, akkor bizony ennek komolyabb jövője is lehet(ne) világszerte.
A 2000-ben alapult zenekar az ország fővárosában Santo Domingóban kezdte meg a metál tevékenykedést. A Daniel Dávila énekes vezette csapat, az első pár évben, ahogy ez lenni szokás, keresgette a saját stílusát, mígnem 2004-ben kihozták első nagylemezük Oxes címmel. Végighallgattam ezt a lemezt is, de még kicsit kiforratlannak éreztem. Vannak benne kiváló dalok, remek ötlete, de az összkép még nem az igazi. Ellenben a 2006-os Equilibrio lemezük már hibátlan. Megtalálták az egyensúlyt (Az album címe is egyensúlyt jelent magyarul), az indusztriál hangzások és a klasszikus heavy metál között. Ahogy a bevezetőben írtam, a csapat inkább az ipari vonalon mozog, de azért ezt ne úgy képzeljük el, mint egy Rammstein vagy Ministry esetében. Sok számítógépes effekt van ugyan a zenében, de az egésznek a súlyát még nem ezek adják, hanem a hangszerek. Így akik azért nem szeretik, mondjuk a durvább elektronikus-metál zenéket, mert elnyomja a hangszereket, azoknak a Nux jó választás lehet.
Minden megvan, ami egy jó zenéhez kell. A riffek fogósak, az énekes hangja hibátlan, a magasakat és a mélyebb rekesztett hangokat is nagyon jól hozza. A dobosok is megtalálják a maguknak valót, ugyanis néhol, már-már progresszív alaptémák vannak egy-egy dalban. És a szintis által vezérelt effektek, samplerek is tökéletesen passzolnak az összképhez. A refrének beleülnek a füledbe és legszívesebben együtt énekelnéd az énekessel. Persze erre csak akkor van esélyed, ha tudsz spanyolul, mert az összes dalszöveg a banda anyanyelvén van. Még egy ok, amiért remek alkotásnak tartom ezt az albumot, hogy áthidalta a határokat a nyelviség kérdésében. Mi magyarok, a saját és az angol (esetleg német) nyelvet kivéve, nem nagyon tudunk más nyelvet zenében elfogadni. De ez az egész világon egy bevett trend, hogy a sajátjuk kivételével, általában csak az angol az, ami elfogadott. A latin környékről származó zenekarok közül is a befutottak mind-mind angolul alkotnak, akik megmaradtak anyanyelvüknél (spanyol, portugál), nem értek el olyan sikeres karriert, mint a például a Sepultura.
Egyértelmű, hogy a zenének fontos része a szöveg, és ha azt megértik az emberek, még nagyobb rajongótáborhoz juthat el egy-egy csapat. A Nux, nem tudni mi okból, maradt a spanyolnál, de én nem érzem azt, hogy ez hátrány lenne. Olyan ez, mint a Rammstein esetében. Így jó, és talán angolul az egész nem hangzana ennyire jól. Aki pedig mindezek mellett még érti is azt, amiről énekel Daniel Dávila, annak különösen bejöhet az Equilibrio lemez.
Én magam nem beszélek spanyolul, de az internet világában nem nehéz tűrhető fordításokat kapni a szövegről, és a nyitó „Igual Que Ayer” dal refrénje, bizony az egyik legszebb amit valaha hallottam.
„Si pides mi alma yo te la concedo
róbame el aliento, todo lo que tengo.
Abre mis ojos, muéstrame el secreto
que quiero ser tu piel.
Toma mi silencio y llévate todos mis versos
hoy seré tu siervo eterno, simbiotizame a tu cuerpo.
Hazme tu esclavo aunque quede condenado
refugiado en tus cimientos
por mil años a tu cuerpo yo….”
Nagyon ritkán van olyan, hogy engem egy zene az első hallásra végérvényesen levesz a lábamról, de itt most ezt történt. Az Equilibrio album, az elejétől a végéig hibátlan alkotás, és az sem zavar, hogy nem értem meg azonnal miről szól. Ilyenkor sajnálom igazán, hogy Budapest és Santo Domingo között még nem jár a 4-es metró, mert így nem látom igazán esélyét annak, hogy élőben elcsíphetem valamikor a zenekart. Pedig kíváncsi lennék.
Úgy kezdtem, a cikket, hogy van-e értelme egy itthon ennyire ismeretlen zenekarról írni? Nos, erre nektek kell választ adni, de ha csak még 10 emberhez eljut a Nux zenéje, már megérte. Nem csak 30 év rutinnal, tucatnyi kiadott és milliónyi eladott lemez után válhat egy csapat tárgyává a KlasszikuShock cikkeinek.
10/10
