Különleges eseménynek ígérkezett július 14-i koncert a Barba Negra Trackben, hiszen két igazi legenda, Póka Egon és Tátrai Tibor lépett a színpadra, méghozzá egy új, és a tagok neve láttán igencsak izgalmasnak tűnő felállással, és ahogy arra számítani lehetett, igazán emlékezetes bulit csaptak.

Az estét Szekeres András és zenekara nyitotta, akik a Holnapután című albumuk dalaiból válogattak nekünk össze néhányat. Andris és csapata hibátlanul zenélt, és külön öröm, hogy már náluk is nagyon rendben volt a hangzás. Előkerült a Rockandroll és a tehén is, Andris pedig az est egyik emlékezetes pillanatát is elhozta, amikor pár mozdulat erejéig csatlakozott a színpadon táncoló két kislányhoz.

Mielőtt a Póka – Tátrai Regeneráció színpadra lépett volna, Tibusz átvehette signature gitárjának pontos mását, amelynek hátuljára még az arcképe is felkerült, hogy ne okozzon gondot neki a megkülönböztetés, Egon szerint pedig Tibusz már itt a piros, hol a pirost is játszhatna a hangszereivel. Az ünnepélyes gitárátadás után elkezdődött a koncert, vagyis a bő másfél órányi különleges zenei élmény.

Sorra követték egymást a jobbnál jobb blues-rock szerzemények, Radics Bélát, Jimi Hendrixet, a Creamet, a Skorpiót, vagy éppen Deák Bill Gyulát megidézve, természetesen a műfajra jellemző látványos gitárjátékkal, amelybe Tornóczky Ferenc is méltó partnerként szállt be a két főhős mellé, a dobok mögött pedig Szakadáti Mátyás szállította a hibátlanul profi alapokat.

A mikrofont pedig Baricz Gergő vette kézbe, aki az egyik tehetségkutatóból lehet ismerős, és bár sokan fenntartással kezelik a tévéből kikerülő énekeseket, Gergő mindenki kételyeit eloszlatta tegnap, ugyanis nemcsak remekül adta elő a dalokat, de az embernek az az érzése támadt, mintha világéletében ilyeneket énekelt volna, ami remélhetőleg a jövőben tényleg így is lesz.

Egy blues-rock koncerten pedig nem is lehetne tökéletesebb zárást elképzelni a Kopaszkutyánál és a Bye Bye Johnnynál, ami közben a zenekar is búcsút intett nekünk erre a felejthetetlen estére.