Obsidian címmel jelent meg május 15-én a Paradise Lost sorban tizenhatod nagylemeze. Az anyag egyenes folytatása az előző két lemezen (The Plague Within és Medusa) hallható irányvonalnak, nagyszerűen ötvözi a zenekar korai éveinek nyersességét a kísérletezősebb korszak finomabb zenei megoldásaival. Humel kérdéseire a zenekar frontembere, Nick Holmes válaszolt.
Hogy vagy Nick?
Jól vagyok, az elmúlt hat hét nagy része az új lemez promótálásával telt. Rengeteg interjúm van, soha korábban nem beszéltem ennyit egy lemezről. Az otthon töltött napok nem jelentenek problémát, ha éppen nem turnézunk, akkor egyébként is onnan intézek mindent.
Felmerült bennetek, hogy későbbre csúsztassátok az Obsidian megjelenését?
Nem lett volna sok értelme. Elhalaszthattuk volna szeptemberre, abban bízva, hogy akkor már elkezdhetünk koncertezni, de erre a jelen helyzetben semmi garancia nincs. A zene örök, ma is ugyanúgy hallgatom azokat az albumokat, amiket 15 éves koromban ismertem meg. Ebből a szempontból egy lemez megjelenésének a dátuma semmit nem számít. Szerettük volna időben kiadni az albumot, és ahogy lehet, elkezdünk majd turnézni is az anyaggal.
Nagyon illik hozzátok az album címe. Az obszidián jól köthető a zenétekhez. Kitől származik az ötlet?
Szeretem ezt a szót, sokat olvastam róla. A keletkezéséről, hogy több helyen mágikus erőt tulajdonítanak neki, és hogy ezzel tartják távol a szellemeket. Mindig is tetszett, ahogy a szimbolizmusban használják, lenyűgözőnek tartom, amikor emberek tárgyakat ruháznak fel valamilyen hatalommal. A lemez borítójához is nagyon jól passzolt. Megkérdeztem Greg-et, mit szólna hozzá, ő rábólintott, nagyjából ennyi a történet.
Említetted a szimbolizmust, mennyire ástad megad bele a témába?
Hogy őszinte legyek nem nagyon érdekel, számomra az benne a hihetetlen, hogy rengeteg ember nagyon is komolyan veszi. Ateista vagyok, ezért minden olyan dolog érdekel, ami vallással, vagy hittel kapcsolatos. Egyszerűen szórakoztat a téma. Szeretek tőlem különböző gondolkodásmódokról szövegeket írni.
Az Obsidian a tizenhatodik lemezetek a sorban, több száz dalszöveget írtál már korábban. Honnan jönnek a friss ötleteket?
A dalszöveg az utolsó réteg egy adott dal szerkezetén, számomra mindig is másodlagos szerepet töltött be. Sosem akartam egy dalt a szöveghez igazítani. Általában meghallgatom a zenét, és arra éneklek valami értelmetlen szöveget. A lényeg, hogy a szavak segítsenek megtalálni a megfelelő énektémát. Később ehhez a dallamhoz igazítva próbálom megírni a szöveget. A zene hangulata fogja meghatározni a szöveg témáját. A Death Metal-ban nem olyan fontos, hogy rímeljenek a különböző sorok, és nyugodtan használhatok hosszabb szavakat is. A tiszta ének esetében már sokkal jobban oda kell figyelnem. Az évek során kidolgoztam a saját magam szabályrendszerét. A lényeg, hogy a szöveg a zene szerves része, nem tervezek a jövőben sem költeményekkel előállni.
Az utolsó három lemezen visszatértél a korai évekre jellemző énekstílushoz, egyre több hörgés található a számokban. Van bármi összefüggés a Bloodbath-hoz való csatlakozás és a stílusváltás között?
Talán hét évvel ezelőtt vehettünk fel újra pár korai Paradise Lost szerzeményt, ezzel egy időben csatlakoztam a Bloodbath-hoz is. Az ott játszott régisulis Death Metal miatt mindenképp visszatért a hörgés iránti vonzalmam, ismét felfedeztem egy csomó olyan lemezt, amit még fiatalon hallgattam.
A zenekar felállása legutóbb Valtteri csatlakozásával változott, történt emiatt bármi változás a zeneszerzés folyamatában?
Nem igazán változott semmi, már az első lemez óta nagyjából ugyanúgy írjuk a dalokat. Abból a szempontból más most a helyzet, hogy már levélben küldözgetjük egymásnak az ötleteket, és nem a próbateremben írunk.
Melyik módszert szereted jobban? Hiányzik a személyes kapcsolat, ami a próbateremben megvolt?
Mindkettőnek megvannak az előnyei, és a hátrányai is. Sokkal könnyebb döntéseket hozni, ha mindannyian jelen vagyunk. Régebben, ha szükség volt rá, tartottunk egy meetinget, ahol azonnal meg tudtuk oldani, amit kellett. Ma ugyanezt rengeteg levélváltás árán tudjuk csak elérni. Sokkal több a lehetőség egymás mellett elbeszélni, nincs szemkontaktus, a levelekben a nyelvezetet félre lehet érteni… A másik oldalról viszont sokkal kényelmesebb manapság az ügyintézés, megszűnt a köztünk lévő távolság. Ha ma elküldök Greg-nek egy ötletet, van időm agyalni rajta. Rendesen ki tudom dolgozni, mielőtt ő hallaná. Korábban lehet, hogy a próbateremben megállapodtunk valamiben, ami másnap már szarul hangzott.
Tudtok turnézás közben kreatív munkát végezni, vagy a zeneszerzéshez inkább nyugalomra van szükségetek?
Greg folyamatosan dolgozik valamin, ez nála legalább annyira szórakozás, mint munka. Az ideje kilencven százalékát a MacBook-ja előtt tölti. Nálam ez másképp működik, turnézás közben nem vagyok olyan produktív, mint otthon. Meg nem is szeretem a környezetem sokkolni azzal, hogy a turnébuszon próbálgatom az új énektémákat, haha 🙂
Régóta külső producer nélkül dolgoztok, az Obsidian-t is így vettétek fel. Mindig pontos elképzelésekkel és kész anyaggal álltok neki a stúdiózásnak?
Egy producer nagyrészt a zeneszerzésben tudna segíteni, mi mindig alaposan kidolgozzuk az anyagot, mielőtt stúdióba mennénk. Számunkra az a fontos, hogy a hangzás rendben legyen, ebben segített nekünk sokat Gomez (Jaime Gomez Arellano). Kell egy jó hangmérnök, aki segít a felvételeknél és a keverésnél.
Az Obsidian-on több dalban is feltűnnek vonós és billentyűs hangszerek. Ezeket kik játszották fel?
Az első dalban hallható hegedűtémákat Gomez egyik ismerőse, Alicia Nurho hozta. Minden, amit hallasz, improvizáció, csodálatosan működött a kémia! A billentyűs díszítések mind tőlünk származnak, a háttérvokáloknál pedig Greg felesége hallható a lemezen.
Két vagy három év szokott eltelni a lemezeitek megjelenése között. Hogyan sikerült a zenekar ügyeit folyamatosan lendületben tartani több mint harminc éven keresztül?
Szerintem, ha hivatásos zenésznek állsz, egyszerűen nem teheted meg, hogy leállsz. Ebben a műfajban egy kezemen össze tudom számolni azokat a zenekarokat, akik megengedhetnének maguknak egy hosszabb szünetet. Nem vagyunk könnyű helyzetben, a bevétel nagy része a koncertezésből és a pólóeladásokból jön. A jogdíjakból képtelenek lennénk fenntartani magunkat.
A Paradise Lost-on kívül is aktívan zenélsz, nehéz a különböző projektekre időt találni?
Ha jól számolom, már öt éve vagyok a Bloodbath tagja, hihetetlen milyen gyorsan megy az idő. Lemez, saját turné, fesztiválok, és már jön is a következő kör… Azt vettem észre, hogy sokkal jobban szeretem a zsúfolt időbeosztást, egyszerűbben jobban leköt, mintha lazán telnének a napjaim. A dolog másik oldala, hogy most kezdem érezni, hogy öregszem. Már nem olyan egyszerű kora reggel kipattanni az ágyból anélkül, hogy valamelyik testrészem ne fájna, haha 🙂 Ezt leszámítva imádom amit csinálok, a stagnálásba beleőrülnék.
Szeptemberre terveztek egy különleges lemezbemutató koncertet, ahol a teljes lemezanyagot eljátsszátok majd. Kinek az ötlete volt a koncert?
Minden lemezünk megjelenését szeretjük valamivel különlegessé tenni. A koncert Leeds-ben lesz szeptember 17-én, mondhatni hazai pályán, a teljes lemezanyagot el fogjuk játszani. Legalábbis remélem, hogy akkor már fel tudunk lépni. Amennyiben ez nem lesz még lehetséges, elő fogunk állni egy B tervvel. A lemezbemutató turnét egyébként is 2021-re terveztük, idén pár fesztiválon léptünk volna csak fel. A vírus miatt leginkább a Bloodbath tervei mentek a sülyesztőbe, most éppen egy amerikai turnén lennénk.
Fontos sorlemezek évfordulóira kerül sor a következő években. Ezeknek mekkora a jelentősége, amikor a Paradise Lost hosszabb távú tervein gondolkodtok?
Én nem vagyok híve az évfordulók ünnepelgetésének. Azt nem mondanám, hogy ellenzem a dolgot, de nem is hoznak lázba az ilyenek. Most leszek ötven éves, és egyáltalán nem izgat a dolog. Nem igazán szeretem, ha a koromra emlékeztetnek, haha 🙂 Persze, értem a dolog nosztalgia részét, az én életemben is vannak lemezek a nyolcvanas évekből, amik nagyon fontosak. És persze a különböző turnékat is fel lehet dobni egy korábbi lemezanyagra koncentrálva, de én az előre tekintés híve vagyok. Nincs semmi baj a múlttal, büszkék vagyunk minden lemezre, de jobban szeretem az új zenéket játszani.
Nem is élvezted például a Gothic lemez évfordulója alkalmából tartott koncertet?
Érdekes volt, a Roadburn fesztivál egyébként is az egyik kedvencünk, mindig hatalmas megtiszteltetés ott fellépni. A Draconian Times turnéja sem volt rossz, de ahogy mondtam, meg tudok lenni ezek nélkül is.
Van esetleg olyan zenekar, akivel még nem léptetek fel, és szívesen mennél turnézni?
Erre nehéz válaszolni… Én a zenészek emberi oldalára vagyok leginkább kíváncsi. Turnéztunk már több olyan zenekarral is, akik olyan zenét játszanak, ami egyáltalán nem tetszett. A tagokkal viszont öröm volt időt tölteni. Utazás közben az a fontos, hogy jól kijöjjünk egymással. Sok olyan tapasztatalatom is van, amikor kiderült, hogy egy általam nagyra tartott zenekar tagjai komplett seggfejek… Ebből a szempontból számomra egy turnén a zene teljesen másodlagos. Nagyon szeretem az időmet jó emberek társaságában tölteni.
No Celebration címmel jött ki nemrég egy könyv az eddigi pályafutásotokról, honnan ismered a szerzőt, David E. Gehlke-t?
David a Decibel magazinnál dolgozik, onnan ismerjük. Ott egyébként a teljes stábnak hálásak vagyunk, rengeteget segítettek a zenekarnak ez elmúlt évtizedekben. David rengeteg időt eltöltött a háttérmunkával, valami hihetetlen, hány interjút készített a könyvhöz. Nála talán senki nem tud többet a zenekarról! Nagyon könnyen olvasható anyag, végigkíséri a pályánkat.
Neked milyen élmény volt újra felidézni az elmúlt 32 évet?
Ha jól emlékszem nyolcórányi beszélgetés készült velem, többször előfordult, hogy David javított ki engem bizonyos eseményekkel kapcsolatban, haha 🙂 Ő már több embertől is hallotta ugyanazt a történetet, és úgy néz ki, hogy én emlékeztem legkevésbé a részletekre, haha 🙂
