Kereken húsz év után, 2016. március 11-én új nagylemezzel jelentkezik Japán legnagyobb heavy metal zenekara, az 1982-ben alakult X Japan. A banda eddigi legutolsó albuma, a Dahlia még 1996-ban jelent meg. A korongot jól megturnéztatták, majd az énekes, Toshi javaslatára feloszlottak és a Last live koncerttel befejezték pályafutásukat. Maga a koncert közel 4 órás volt. 2008. március utolsó hétvégéjén, miután a dobos Yoshiki is rábólintott a ‘reunion’ koncertre, a srácok egy frenetikus 3 napos koncertet tartottak a Tokyo Dome színpadán vendéggitáros közreműködésével. A jegyek rekord gyorsasággal, mindössze 3 perc alatt keltek el. Most pedig már az új nagylemezen dolgoznak, ami mellett egy “egész-estés” dokumentumfilmet is készítenek, ami összefoglalja a veteránok teljes karrierjét.
A banda új albumáról egyelőre nincsenek információink, de a filmről annyit lehet tudni, hogy az X Japan teljes, több mint harminc éves karrierjét felöleli; kezdve a kultikus 1984-es I’ll Kill You’című demó-lemez felvételeivel, egészen napjainkig, a nagysikerű 2014-es Madison Square Garden-koncert dokumentációjáig. A film rendezője az a Stephen Kijak, akit 2010-ben a The Rolling Stones kért fel a Stones In Exile című koncert-film elkészítésére, de emellett több tévéfilmet is készített David Bowie munkásságáról is.
2001. július 17-én életét vesztette a japán metal élet egyik legismertebb alakja, Sawada Taiji.
A szimplán Taijiként ismert basszusgitáros, dalszerző meghatározó tagja volt az X Japan nevű csapatnak, ahol 1986 és 1992 között zenélt, és szerepelt az első három, még az eredeti, X néven kiadott albumon. Zenei nézeteltérések miatt került ki az összességében több mint 20 millió lemezt eladott bandából.





