Seal The Deal & Let’s Boogie címmel 2016. június 3-án jelent meg a dán Volbeat hatodik nagylemeze. Az album producere ezúttal is a 2013 elején csatlakozott Rob Caggiano gitáros (ex-Anthrax) volt, a keverést pedig Joe Barresi (Kyuss, Black Stone Cherry, Tool, Slipknot stb.) végezte. A lemezről tavaly májusban mutattuk be, a The Devil’s Bleeding Crown című dalt, amihez klip is készült. A videó érdekessége, hogy ebben debütált az új basszusgitáros, Kaspar Boye Larsen, aki Anders Kjølholm helyére érkezett. Kaspar a The Hitchcocks és a The Kandidate zenekarokból lehet ismerős, de a Volbeat dalok sem idegenek számára, mert a banda első európai turnéjának idején kisegítette már egy rövid ideig Poulsenéket a basszeros. A Volbeat májustól az amerikai Metallica turné vendége lesz az Avenged Sevenfolddal együtt, most azonban egy szöveges videóval rukkoltak elő. A tavalyi lemez Black Rose dalában a június 14-én az A38 Hajón koncertező kanadai hard rocker Danko Jones frontembere a vendég.
Volbeat – Black Rose – Új szöveges videó
0

Friss hírek
Megjelent a NoWay! új EP-je és legújabb videoklipje!
Április 24-én megjelent a NoWay! zenekar legújabb anyaga, az Arcok a görbe tükörben című EP, amely az elmúlt öt hónapban megjelent dalokat foglalja egységbe....
Hardline koncert a hosszú hétvégén
Május 2-án ismét Budapesten lép fel a Hardline. A kiváló hangulatú tavalyi koncert után Johnny Gioeli és csapata ezúttal is az Analog Music Hallban...
Megjelent a Mennydörgés első akusztikus EP-je
A budapesti metál zenekar a Mennydörgés, most egy sokkal lágyabb oldalát mutatta meg. Leghallgatottabb dalaik akusztikus átdolgozásait jelentették meg kislemez formájában. Március 27-étől négy...
Újra Budapesten a New York-i punk legendák
A The Casualties idén márciusban 8 év kihagyás után új nagylemezzel jelentkezett. A Detonate címéhez hűen egy igazán robbanékony anyag lett, mind hangzásában, mind...
Idegőrlő kötéltánc élet és halál között – Tenside és aurorawave koncert az Analog Music...
A Tenside legutóbbi, Come Alive Dying című lemezén az apokalipszis és a kreatív újjászületés közötti egzisztenciális szürkezónában mozog, új mércét állítva fel a modern...










