Krampüs – Dalpremier – Cocksucker Corpse
Graveyard Blowjob címmel július 12-én jelenik meg a veszprémi grindcore banda Krampüs második nagylemeze. A csapat ezúttal is a törökbálinti SuperSize Recordingban dolgozott, a munkát pedig Varga Zoli felügyelte. Ízelítőként már bemutatásra került a Humanophobic című friss szerzemény, amit most a Cocksucker Corpse követ. A Krampüs új lemeze elsőként a Körmenden július 11-én és 12-én megrendezésre kerülő Total War Fest II fesztiválon lesz beszerezhető (akárcsak a zalaegerszegi Age Of...
Szeg – Megjelent az EP, szöveges videó a Natural...
Phantom címmel szeptember 19-én jelent meg a debreceni Szeg új EP-je. A hat dalt tartalmazó kiadvány a debreceni MMP Hangstúdióban készült Mosquito és Szegpisti irányításával. A CD formátum exkluzív papírtasakos verzióban is megvásárolható. Aki jelen volt a csapat 15 éves jubileumi koncertjén a debreceni Roncsbárban, annak már birtokában lehet a Phantom, melynek Natural dalához szöveges videót is készítettek a srácok:
Heaven And Hell – a “pihenő” banda
Mint azt már korábban megtudhattátok, Ronnie James Dio kórházba került, és kezdeti stádiumban lévő gyomorrákot állapítottak meg nála. Ezért kénytelen volt lemondani a DIO zenekar aktuális turnéját. Nos úgy látszik a Heaven And Hell-nek mostanában nincsen szerencséje az egészségben: ugyanis Tony Iommi gitáros kézsérülése után, nemrég Vinny Appice dobosnak akadtak problémái a jobb vállával. November 30-án kórházba is került, hogy megműtsék a problémás végtagot, amely a legutóbbi turné...
Cool Head Klan új dal
Mint már többször említettük, hamarosan megjelenik a Molics Zsolt nevével fémjelzett Cool Head Klan zenekar legújabb albuma. Az új anyag a kiválóan sikerült 2008-as Szép Hazám Útjain című lemez irányvonalát követi. Húzós, tempós heavy metal dalok, kiváló énektémákkal. Az új, Elrabolt Igazság címet viselő album a Cool Head Klan honlapjáról ingyen letölthetó lesz, hasonlóan az előző lemezhez. Az új album címadó nótája elsőként a Rockozon.com látogatói számára meghallgatható: ...
Ozzy-szösszenetek egy elcsípett rádióinterjúból
A galambbal és a denevérrel kapcsolatban:"Jaj, már rég túlvagyok a galambon meg a denevéren. Ez csak egy a sok dolog közül, amik miatt az emberek emlékezni fognak rám. Igen, leharaptam egy galamb fejét. Igen, leharaptam egy denevér fejét. Hülyeség volt, de megtettem."Arról, hogy a Beatles hogyan változtatta meg az életét:"Amikor meghallottam a Beatles-t, azt mondtam: 'Ez az. Ez az, ami lenni akarok. Beatle akarok lenni.' Vettem Beatles-öltönyt, Beatles-parókát,...
Griff és Tóth Attila – külön utakon
A ma esti Rocközön buli egy meglepetést is tartogatott mindenki számára. A Griff koncert végén, Dino a mikrofonhoz lépet és a következőt mondta (nem jegyzeteltem, csak emlékezetből): Egy énekesünket autóbaleset vitt el, kettőt pedig pokolgép. (utalva ezzel arra, hogy tóth Attila május 1-től hivatalosan a Pokolgép zenekar énekese). Köszönjük Tóth Attilának az eddigieket, és szeretnénk méltóképp elköszönni tőle a következő dallal... tortát is akartam hozni de zárva volt...
Nigromantia interjú
Egyik ismerősömtől kaptam egy linket, ami egy klipre mutatott. Kérte, hogy, lessem meg, és mondjak véleményt. Az „End Of Life" című alkotás volt, a nyíregyházi Nigromantia tálalásában. Első látásra feltűnt, hogy nem amatőr munka a képi világ, a srácok mögé digitális háttér került. A szimfonikus betétekkel tűzdelt szerzemény a címéhez méltó (poszt)apokaliptikus hangulatát mind a zene, mind a látvány tökéletesen átadta. Többek közt a klip születéséről és a zenekar...
Rockmaraton – Punk-Rock-Metal karácsony
Elérkezett a 2010-es év vége, így nem árt számot vetni erről a felejthetetlen évről. A Rockmaraton fesztivál tízedik születésnapját méltóképpen ünnepeltük, a kőkemény egy hét alatt közel 42.000 ember fordult meg és ipari mennyiségű alkohol fogyott. A legújabb kisfilm a csütörtöki napnak és a mámoros hangulatnak állít emléket. Jó szórakozást hozzá:) Sokan vettetek karácsonyi ajándékba jövő évi kedvezményes bérletet, de a többieknek sem kell aggódniuk, van még az első 3000 darabból,...
Vandenberg’s Moonkings – Klippremier – Good Thing
Aki egy kicsit is járatos a rockzenében és meghallja a Vandenberg's Moonkings nevet, szinte biztos, hogy egyből az egykori Whitesnake gitárosra, Adrian Vandenberg-re asszociálhat. Adrian valóban a Whitesnake-ből szerzett hírnevet magának. Ez nem is csoda, hiszen a zenekar történetének talán legfontosabb időszakában, a legendássá vált 1987 című lemez bemutató világturnéján csatlakozott Coverdale csapatához. Ezt követően az 1989-es, szintén klasszikus Slip Of The Tongue lemezen kézsérülése miatt nem játszhatott (Steve Vai gitározta...
Ivan & The Parazol – Klippremier – Together
Tavaly a Punnany Massif dala volt a Sziget fesztivál himnusza, idén pedig az Ivan & The Parazol csapatát éri ez a megtiszteltetés. A mostanában folyamatosan koncertező fiatal rockzenekar Together című dala lesz majd a himnusz. “Bár a nemzetközi fellépőink zenéi sokkal ismertebbek világszerte, mi mégis tudatosan egy-egy magyar dalt választunk a Sziget himnuszának, ezzel is lehetőséget biztosítva a zenekaroknak a szélesebb körű ismertségre, hiszen a kiválasztott dal...

















