tdd 20150211

Basszusgitárost keres a Tool De Danton!

Basszusgitárost keres a Tool De Danton zenekar. „Sziasztok! Basszusgitárost keresünk!  2012-es alapításunk óta rendületlenül és egyre dinamikusabban fejlődtünk. Egyre eredményesebben érett be a munkánk, melynek révén 2013-ban a Rockmaraton fesztiválon, 2014-ben a Rock Part fesztiválon is volt lehetőségünk fellépni. 2013-ban a londoni Inside Shock Magazine hasábjain is megjelent a csapatunk egy, akkor még új dalával, Rising Sun-nal, és a hazai média is sokszor fordított figyelmet ránk szerencsére… ...
voivod 20150128

Vadi új Voivod dal- We Are Connected

Miután ismét kilépett a Voivod-ból  Blacky basszusgitáros, a csapat megjelentette az első új dalát, amit már az új bőgős Dominique Laroche-kal rögzítettek. A dal a We Are Connected címet kapta, és az április 7-én megjelenő split kislemezen kap majd helyet. A split kislemez azt jelenti, hogy nem egy együttes dalai lesznek rajta hallhatóak. A kanadai csapat mellett a svéd At The Gates pár új dala lesz még a limitált...
Asking-Alexandria-630x420

Asking Alexandria – kilépett az énekes

Danny Worsnop az Asking Alexandria énekese kiszállt a zenekarból. A frontember két nappal az után tette közzé döntését, hogy bejelentette másik bandája, a We Are Harlot bemutatkozó lemezének megjelenési dátumát. Worsnop 2008 óta tolta az Asking Alexandria szekerét. A rajongók tájékoztatására a következőket tette közzé az énekes: Minden barátomnak és rajongómnak: Szeretném veletek tudatni, hogy az Asking Alexandria és én a jövőben külön utakon járunk. Az elmúlt nyolc év...
inquisition 20140209

Inquisition – A Season Of Mist kiadó újra megjelenteti...

Jó hír a a kolumbiai származású, de már régóta Seattle-ben élő Inquisition rajongóinak, hogy a duó teljes diszkográfiája a közeljövőben újra napvilágot lát a francia Season Of Mist gondozásában. A banda még 1988-ban indult az akkori világ talán legerőszakosabb városából, a drogkartellek csatatereként hírhedtté vált kolumbiai Caliból. A Dagon énekes/gitáros és Incubus dobos alkotta csapat albumai új csomagolásban látnak majd napvilágot, de a bookletek belső oldalain az eredeti képek...
dystopia 20141209

Dystopia – A szegedi banda idei lemeze bekerült a...

Hosszú várakozás után április elején megjelent a 2003-ban alakult szegedi Dystopia második lemeze Way to Unfold címmel. Az együttes a 2008-as megjelenésű Incompetence Drive óta nem jelentkezett hangzóanyaggal, de az évek nem teltek tétlenül. Néhány komolyabb tehetségkutatós siker után (Becherovka ABC, Metalchamp) az utóbbi években több országos turnén is részt vettek a Subscribe, a Road, és a Leander Rising társaságában, emellett folyamatosan dolgoztak az új anyagon.  A lemezen számos vendég...
trouble 20141209

Trouble – Koncertklip a Paranoia Conspiracy dalhoz

November 5-én, Hamburgban indult a chicagói doom metal legenda Trouble európai turnéja, melyből szerencsére Magyarországot sem hagyták ki. A banda, a november 13.-ai buli előtt kétszer járt hazánkban, először 2007-ben még Eric Wagnerrel, majd 2009-ben Kory Clarke-kal. November 13-án a Dürer Kertben pedig  Kyle Thomas énekessel (Exhorder, Floodgate, Alabama Thunderpussy stb) nyomtak egy fantasztikus bulit, aki 2012-ben csatlakozott a bandához, így a tavalyi The Distortion Fields című albumon is ő énekel. Rick Wartell gitáros...
stubborn 20141208

Stubborn – 30 perces turnéfilm a nemzetközi turnéról

Március 14-én jelent meg a metal/hardcore vonalas kerekegyházi Stubborn első albuma, a The Ache Of Love, amelynek szeptember második felében volt egy nemzetközi turnéja is, Macedóniától Törökországon át egészen Lengyelországig. A turnét Katrinák Márk (Emptiness booking/Téveszme) szervezte, de a Stubborn menedzsere, Jakab Zoli is besegített a szervezésbe. A körút kilenc nap alatt nyolc országot érintett: Macedónia - Bulgária - Törökország - Románia - Szlovákia - Lengyelország - Csehország -...
michael-keene 20141208

The Faceless – Michael Keene gitáros egyedül maradt

Tavaly márciusban adtunk hírt arról, hogy a 2004-ben alakult a progos, technikás death metalt játszó kaliforniai The Faceless elkészítette első klipjét, melyet a Deconsecrate dalhoz forgattak. Már akkor tudni lehetett, hogy Lyle Cooper dobos nem volt elég elkötelezett, így a 2012-es Autotheism lemezt már a 21 éves Alex Rüdinger dobolta fel. A tagcserék azonban tovább folytatódtak… Februárban Wes Hauch ritmusgitáros szállt ki, akit októberben Evan Brewer basszusgitáros...
nadir20141207

Nadir – Közös kislemez a nyírbátori Drow zenekarral

Megjelent, és szabadon le is tölthető a Nadir és az extrém sludge vonalas nyírbátori Drow közös split EP-je, a Khil. Mindkét zenekar 2-2 vadonatúj dallal képviselteti magát az anyagon, amelyet a Drow nevéhez fűződő DeathCrew Records gondoz! Az anyag CD-n is megjelenik, 500 forintért beszerezhető. "Örömmel tudatjuk, hogy megjelent az egyébként is jó barátságot ápoló két zenekar, a budapesti doomcore Nadir és a nyírbátori brutál sludge Drow...
rockstar-flyer 20141207

Rockstar Magazin – Megjelent a 24. szám

Megjelent a RCKSTR Magazin VI. évfolyam 24. száma! Címlapon a fekete-fehéren tündöklő Magna Cum Laude, akik nem csak nagyszabású koncertet adnak december 29-én az Arénában, de a napokban még egy új lemezt is megjelentettek Köszönet címmel! A külső színvilág ne tévesszen meg senkit: a belső tartalom továbbra is színes és változatos, ezúttal a szokottnál is több érdekességgel, programmal és interjúval! Karácsonyi rovatunkból megtudhatod hol érdemes bulizni az ünnepek alatt, a...

Friss hírek

Fejeket le! – a DECAPITATED ismét az év death metal estjével érkezik Budapestre

A death metal rajongóknak igazi pirosbetűs ünnep lesz március 9, amikor is a műfaj földi helytartója, a DECAPITATED tér vissza Budapestre egy zúzós estére...

Ők lesznek a Nothing But Thieves előzenekara

A Nothing But Thieves február 12-én új albumával Budapestet is megrengeti, most pedig lehull a lepel a srácok vendégeiről is, előttük ugyanis a Bad...

Lenny Kravitz bejelentette, hogy 2024-es BLUE ELECTRIC LIGHT turnéját elhozza a Budapest Arénába július...

Időtlen. Kirobbanó. Romantikus. Inspiráló. Hogyan jellemezhető másként a Blue Electric Light, Lenny Kravitz 12. stúdióalbuma? Kravitz a Bahamákon található stúdiójában írta és rögzítette a...

Dino Cazeres-szel és Milo Silvestro-val beszélgettünk az Antwerpen-i Fearf Factory buli előtt

Friss felállással tért vissza Európába a Fear Factory. Burton C. Bell énekes helyét az olasz Milo Silvestro vette át, a dobok mögé pedig a...

Magyarországra jön a Toto!

3 Grammy-díj, 14 sorlemez, 8 koncertalbum, 3,4 millárd dalletöltés és tucatnyi világsláger – a kaliforniai Toto a 70-es évek azon kevés zenekarai közé tartozik,...