Közben másik színpad felé vettem az irányt, ahol legnagyobb sajnálatomra épp befejezte rövidke koncertjét a szombathelyi Ocho Macho zenekar. A ska-reggaet játszó bulibanda akkora hangulatot tud csinálni még azok között is, akik az életben nem hallották őket, hogy az valami hihetetlen! Mindenki táncol, mindenki nevet. Több ilyen zenekar kéne 🙂
Ezután a legendás Ladánybene 27 következett. Sajnos röpke 50 percet játszottak, de az alatt hozták az elvártat. Én is inkább a keményebb zenét szeretem, de ha látom, hogy lesz valahogy Ladánybene, tuti, hogy elmegyek, mert kell a pozitívság, a pörgés a testemnek 🙂 Lehet a zenekarra rosszat mondani, nyilván. Ja, ha elvetemült darkos halálmenyasszonya/vőlegénye varjúgyerek vagy, és életed a halálvágy. De a sunshine, smile, peace, happiness a borongós, esőre hajló éjszakában annyira kellett, mint egy falat kenyér. A sátorban kisütött a nap. És ha kérted a doktort, a rasztaszív ilyenkor is dobogott, mert örökké dobog.
Ekkor eszembe jutott, hogy másik sátorban már javában megy a Ganxsta Zolee és a Kartel. Kövezzetek meg, de én szeretem. Élőben iszonyatos, milyen jó bulit csinálnak! És nem mellékesen teljesen idióták, úgyhogy a dalok közti stand-up „bejátszások” is már önmagukban kifejezetten szórakoztatóak 🙂 Bár most ez a buli meg sem közelítette a nemrégiben Miskolcon, a sörfesztiválon történt performanszukat, – amiről majd később még beszámolok 🙂 – azért a hülyeségszintet most is megugrották, bőségesen. A hangulat a tetőfokára akkor hágott, amikor a két feldolgozásba, a Word Up-ba és a Killing In The Name-be kezdtek bele, na azt nagyon odatették!
Sajnálattal vettem tudomásul, hogy egyszer ennek a koncertnek is vége, mint mindennek, így elindultam körülnézni, még egy pálinkát magamhoz véve a csöpögő esőben. A nagyszínpadon a Republic játszott, amibe muszáj voltam belenézni, hiszen régi időket idéznek kicsi szívemben. És igen! A Republic ismét beindította a gyermekkori emlékeken alapuló tömeghipnózist, az anyáink korabeliek nosztalgiájának felkorbácsolásával karöltve. Klasszikus dalok, amiket mindenki ismer – ebből kifolyólag soha nem értettem, hogy például miért kellett anno VIP-t, meg Nox-ot küldeni az Eurovíziós dalfesztiválra, bár talán túl naiv vagyok, ha azt hiszem, annak az a lényege, hogy hűen tükrözze az adott ország mentalitását, mibenlétét és zenei világát, hiszen erre a zenekar tökéletes lenne. Az 5 évestől a 80 évesig mindenki ismeri a dalaikat, énekli és szereti, mondhatni klasszikus. Zárójel bezárva 🙂
Aztán elkezdett esni az eső, hűvösödött, esett, a hangulat sem volt olyan egetverő, úgyhogy úgy döntöttem, tartalékolom magam másnapra, és szállásom felé vettem az irányt.
Másnap, péntek, lett társaságom is, úgy gondoltam, itt az ideje az igazi fesztiválozásnak. Azonnal az OTP Junior színpad felé vettem az irányt, ahol épp pakolt fel a Hollywood Rose, jeeö 🙂
Először megrettentem, mert alig voltak emberek, bár betudtam a 18:20-as kezdésnek, és hogy a nagyszínpadon még javában ment az Irie Maffia, ami valljuk be, ismertebb, mint a Guns ’N Roses 🙂 De aztán szépen lassan gyülekezett a nép, és a jól ismert dallamok ütemesen rángatózásra késztették a kezeket-lábakat-fejeket tánc formájában. Jesse igazán formában volt, futkosott körbe-körbe, 
énekelt pulton állva, kicsivagyokszékreállok-stílusban, közönség soraiból, erősítőn támaszkodva, stage diving-olt, aminek vicces eredménye lett, tekintettel arra, hogy kb. 8 ember közé képes volt behasalni 😀 Majd, hogy fokozza az amúgy is alakuló hangulatot a duzzadó emberáradatban, megmutatta egy marék jégkockával, amit az italából halászott ki, hogy hogyan is pisilnek az eszkimók. Fesztivál setlist, önreklámmal, miszerint megjelent a Hammer július-augusztusi számának mellékleteként az új lemez, Piknik a holdon címmel – ez jó párszor elhangzott, véletlenül se felejtse el senki 🙂 A végére gyakorlatilag megtelt a sátor, az első sorok tisztességesen mulattak, a hátsókról nem tudok nyilatkozni. Jó volt, no.
Kis csapatommal elindultunk nézelődni, táplálékot vadászni a Road előtt, rá is leltünk egy lángososra. Néztem, néztem az embereket, és nem is tudom… De erre a végén, konklúzióként visszatérek.
A Road előtt még egy remek kis Bill bácsi koncert is volt, és bár akkor csevegés és italozás folyt, amennyit hallottam belőle, evidens, hogy az öreg még mindig odateszi magát, de keményen.
Igazából közelítek a vége felé, így elárulhatom, hogy nekem kezdett elmenni a kedvem az egész Campus Fesztiválozósditól. Akkor még nem tudtam megmagyarázni igazán, hogy miért, ám később rájöttem. Roadék belecsaptak, pörgés, teltsátor, közismert dalok, vörös fények. De a felénél úgy döntöttem, hogy elég lesz nekem ennyi, ami nálam azért nagy szó. Visszavillamosoztam a szállásomra, és közben végiggondoltam, hogy mi is lehet a bajom. És rájöttem. Abszolút nem volt fesztiválfílingje a dolognak. Van összehasonlítási alapom, megjártam már egy néhány fesztivált, ilyet is, olyat is. A szervezésre panasz nem lehet, profi volt, a koncertek jók, nem ezen múlt, sem a szervezésen, sem a zenészeken. De – és itt megjegyzem, hogy talán nekem vannak téveszméim egy fesztivált illetően – mikor egy fesztivál környékére ér az ember, valami izgatott pezsgés kezdődik, mindenki futkos, mint a mérgezett egér, egy hangyabolyra emlékeztet a környék, és egy olyasféle megfoghatatlan hangulat terjeng a levegőben, hogy az ember érzi a vérében a bizsergést. Itt nyoma sem volt. Félreértés ne essék, nem kell mindenkinek merev részegnek lennie, de nyilván az is hozzátartozik az összképhez, hogy jönnek szembe minősíthetetlen állapotban lévők, itt pedig egy „tisztességes” részeg embert nem láttam. Egyetlen vérbeli fesztiválarccal nem találkoztam, aki emlékezetes maradna a számomra, mint bárhol máshol például a dinnyehéjjal fején mászkáló, SÖRT! feliratú pólós gyerek, vagy a lila plüss uszkárt magával cibáló emberke, vagy aki csak skandál valami vicces szöveget, és lehetNE fogni az egészet az időjárásra, de szerintem az csak kifogás. Én próbálkoztam egy, Hegyalján nagy sikert aratott mondattal, de úgy néztek rám, mint aki a Marsról jött. A harmadik napra már nem tudtam maradni, de helyi jelentések szerint az idő egyre rosszabb volt, leszakadt az ég, órákon keresztül esett az eső, így az emberek menekülőre fogták, latyak, satöbbi.
Összességében azt hiszem, ennyit tudnék elmondani erről a rendezvényről, talán jövőre is elnézek, hiszen egy alkalomból nem lehet adekvát konzekvenciát levonni 🙂
