A progmetál szcéna egyik leginnovatívabb zenekara, a brit Haken tavalyi koncertje után újra az A38 Hajón! Az együttes ötödik albuma, a Vector október 26-án jelenik meg, és a turné magyar állomása február 28-án lesz. Amit a lemezről tudni lehet: a Haken ezúttal metálosabb, minden eddiginél riffközpontúbb albumot ígér.

Progmetál-ügyben nehéz látványosabb bemutatkozást mondani az utóbbi időből a hatfős brit együttes, a Haken első lemezénél. A 2010-ben megjelent Aquarius elképesztően invenciózus, hatalmas, többtételes, ezernyi hangszert, témát és ritmusváltást felsorakoztató lemez volt, amelynek rögtön az első száma, a 11 perces Point of No Return összefoglalt mindent, de tényleg mindent, amit a progresszív rock/metál fejlődése során elért. Minden volt ez, csak nem egy pályakezdő zenekar első szárnypróbálgatása. Nem csoda, hogy a kritika és a közönség meghökkenve fogadta a lemezt, hogy aztán annál nagyobb eufóriával ünnepelje.

A Haken azóta is tartja a debüttel magasra emelt tétet. Idén már az ötödik lemezét jelenteti meg. A brit zenekar úgy retró, hogy közben korszerű marad. Úgy nyúl vissza a hetvenes évek nagy progrock-hagyományához (főleg a Yeshez), hogy közben jellegzetesen egyedit nyújt. A nagyszabású, zakatoló matekriffek, Ross Jennings briliánsra csiszolt, nagyívű énekszólamai tökéletesen megférnek a nyolcvanas évekből áthozott szintiszólamokkal, a triggerelt dobokkal (amik helyenként nem átallnak diszkóalapokat hozni!). Az alapvetően metálalapú zenét átszövő elektronika azonban nem takarja el a Haken jellegzetes hangzását, és legfőképpen elképesztően kidolgozott, szimfónia-gazdagságú dalait.

A nyolc éve feltűnt Haken legújabb lemeze tehát igazi mestermunka, erről Budapesten is meggyőződhetünk, hiszen végre itt is fellép az utóbbi évek egyik legegyedibb progmetál zenekara.

Haken (UK)
Vector Studies 2019

2019. február 28., csütörtök 20:30

A38 Hajó Koncertterem    Petőfi híd budai hídfő

Jegyár: 5900 Ft, elővételben: 4900 Ft. Jegyek elővételben vásárolhatók az A38 Hajó honlapján, illetve személyesen az A38 Hajón.

esemény: https://www.facebook.com/events/461584887673705/