Az idén négy éves debreceni Trouble Time elkészítette Heavy City című bemutatkozó EP-jét, melyet december óta elérhető a nagyobb zenemegosztó portálokon, idén pedig elérhetővé vált bakeliten is. A zenekar öt főből áll: Lukács Dóri énekes, Karakas Évi dobos, Domokos Marcell és Zabán Tamás gitárosok és Burai Sebestyén basszusgitáros alkotják a csapatot. A saját számok írása már kezdettől fogva célként lebegett a Trouble Time tagjainak szeme előtt. A dalszerzési folyamat két évvel ezelőtt kapott nagyobb lendületet, aminek végeredménye képpen testet öltött az a blues rockban gyökerező hat szám, amelyet rögzítésre szánt a zenekar. A RockSpa stúdióban végzett munka eredménye nemrég látott napvilágot. A felvételeken basszusgitáron közreműködött Tóth Tivadar, aki a Subbeast Youtube csatornáról lehet ismerős, vokálok terén pedig Megyeri Judit segítette ki a csapatot. A lemez előzeteseként a Meet You At The Top Of The Mountain című dalhoz készített szöveges videót a zenekar.

„A bakelit szerelemgyerek mindenkinek. Marci kifejezetten nagy gyűjtő, én is vettem tavaly egy lemezjátszót és bármennyire is divat vagy nem divat ez manapság, úgy gondoltuk, szükség van erre a korongra. Ráadásul, ugyan nem nagylemezről van szó, mégis elkülönül az A-és a B-oldal tematikában, hangulatban is. Úgy éreztük, ez teljesen jól kijön a hagyományos bakeliten. A zenekar többségének egyébként ez az első komolyabb megjelenése, ezért nekünk mint tárgy is fontos ez a lemez, mindenkinek kint van a falán. S ha őszinte vagyok, az sem mellékes, hogy az art work is jobban kiadja magát így… Egyszerűen varázslatos érzés kézbe venni, nézni és hallgatni is. Nem véletlen, hogy egy ideje divat lett ismét a bakelit, egyfajta trend ez a világban.” – árulta el Zabán Tamás gitáros

A teljes anyag meghallgatható a nagyobb zenemegosztó oldalakon, többek között pl. a Spotify kínálatába is felkerültek a dalok. Amint lesz rá lehetőség, természetesen lemezbemutató koncertet is tervez a zenekar, addig is van idő ismerkedni a számokkal.