Ha tényleg igaz, hogy jó munkához idő kell, akkor az új Tool lemeznek piszok jónak kell lennie, hiszen gyakorlatilag 11 éve dolgoznak rajta a srácok. A dologhoz azonban hozzátartozik, hogy egy jogi pereskedés miatt többet jártak a bíróságra, mint a próbaterembe. A pereskedés egy korábbi munkatársnak, a grafikus Cam De Leonnak köszönhető, aki a bandát, a Sony kiadót, valamint a ajándéktárgyakat árusító Hot Topicot is beperelte. Eég régi ügyről van szó, hiszen a beperelés még 2005 nyarán történt, mert a grafikus úgy érezte nem kapott kellő anyagi elismerést a munkájáért. De Leon azt állítja, hogy 1991-től egészen az 1996-os Aenima albumig szinte az összes művészeti munkát ő végezte a bandának. Justin Chancellor basszeros azonban már az új lemezről beszélt, szerinte már 90%-ban kész van:
„Nagyjából 90 százalékon állunk, tényleg olyan volt az egész, mint valami őrült tudományos projekt, amolyan petri-csésze. Már kiválasztottuk, hogy mit akarunk rárakni a lemezre és valami nagyon egyedivel akarunk előállni. Plusz végtelen mennyiségű anyagon kellett magunkat átrágni, úgyhogy ezért tartott ilyen sokáig.”