Dear Desolation címmel augusztus 18-án jelenik meg a deathcore vonalas ausztrál Thy Art Is Murder negyedik albuma. A lemezt Will Putney producerrel a New Jersey-beli Belleville városában található Graphic Nature Audio stúdió falai között rögzítette a zenekar. Az album borítóját Eliran Kantor (Testament, Iced Earth, Sodom stb.) készítette, és az első anyag lesz a sorban a bandától C.J. MacMahon énekes visszatérése óta. Mint ismert, a két éve megjelent Holy War albumot követően CJ McMahon énekes kiszállt a bandából. Döntését azzal indokolta, hogy nősülni akart, családot alapítani, az éveken át tartó folyamatos turnézás, valamint a pénztelenség pedig kimerítette. CJ azonban idén januárban visszatért a Thy Art Is Murder élére, így az új albumon is ő hallható. Az új albumot Ausztráliában komoly várakozás előzi meg, hiszen elődje, a 2015-ös Holy War az ausztrál listák hetedik helyére került, amihez fogható sikert a kontinens egyetlen extrém metalban utazó fogata sem produkált még. A pénteken megjelenő lemezről már két klipes dalt is bemutatott a banda, most pedig a harmadik lemezelőzetes videójuk is megérkezett.

Thy Art Is Murder – Dear Desolation
(Augusztus 18 – Nuclear Blast)

01. Slaves Beyond Death
02. The Son Of Misery
03. Puppet Master
04. Dear Desolation
05. Death Dealer
06. Man Is The Enemy
07. The Skin Of The Serpent
08. Fire In The Sky
09. Into Chaos We Climb
10. The Final Curtain