18 év és 4 album után bejelentette feloszlását a négy dögös svéd rockcsajsziból álló Crucified Barbara. Mindez 2016 nyarán történt, és mint tudjuk valaminek a vége, az mindig valaminek a kezdete is. Most speciel a The Heard névre keresztelt bandának, ahol a Crucified Barbara három zenésze, Klara “Force” Rönnqvist Fors gitáros, Ida “Evileye” Stenbacka basszusgitáros és Jannicke “Nikki Wicked” Lindström dobos együtt folytatja a zenélést, mégpedig a Deathstars basszereként ismert Jonas “Skinny Disco” Kangurral, aki a The Heardben szólógitáros. Az új zenekar énekesnője és gitárosa Pepper Potemkin, a bemutatkozó album pedig The Island címmel november 2-án jelenik majd meg. A Tower Of Silence hangjaival immár a harmadik nóta is tesztelhető a friss csapattól.
The Heard – Élet a Crucified Barbara után, novemberben jön a bemutatkozó album
0

Friss hírek
Egy hét múlva startol a Three Days Grace turnéja
A többszörös platinalemezes hard rock csapat idén ősszel európai és angliai turnéra indul. A 21 állomásos koncertkörút első állomása a Budapest Aréna lesz, november...
A szörny feketébe öltözött Helloween-kor – HELLOWEEN és Beast in Black koncerten jártunk
Őszintén szólva nem gondoltam volna, hogy a power metal kishazánkban ekkora tömegeket vonz. Kedvelem ezt a zsánert, nagyjából képben is vagyok, mind régi és új-iskolás...
Love Hurts: az 50 éves dalt ünnepelni jön Budapestre a Nazareth
Ősszel ismét Budapestre érkezik a Nazareth. A Bending the Rules című turné egyik apropója legnagyobb slágerük, a Love Hurts, amit éppen 50 éve, 1975-ben...
Egy hét és Budapesten a Halestorm
A tavaszi Iron Maiden turné után most headlinerként tér vissza Lzzy Hale és zenekara a Halestorm. Ráadásul a vendégek is igen különlegesek, hiszen először...
10 nap és jön a Parkway Drive
Ausztrália metalcore hősei fennállásuk 20. évfordulóját ünneplik egy hozzájuk méltó módon nagyszabású turnéval. Budapesten november 8-án lépnek fel jövőre.
A turné Európa nagyobb arénáit érinti,...








