The Devil’s Trade névre hallgat Makó Dávid (HAW, ex-Stereochrist)  akusztikus szólóprodukciója. Első nagylemeze Those Miles We Walked Alone címmel még 2014 októberében jött ki, most azonban a Cseh Tamás Program támogatásával, és az A38 kiadásában bakeliten is megjelent az album. A vinyl verzión 13 dal szerepel, melyek közül 10 Dávid szerzeménye. Emellett az albumon helyet kapott két népdal feldolgozás (Azt gondoltam, Hulljatok levelek), a HAW zenekar All Good All Fine számának bendzsós átirata, valamint az amerikai dalszerző-előadó, Townes Van Zandt egyik legismertebb szerzeménye, a Rake. A lemezborító fekete-fehér grafikája Kókai Barnabás munkája, aki Barber’s Art néven sokat dolgozott a hazai zenekarok, többek között a Fish!, a Southern Oracle, az Apey & The Pea számára. A felvételek és a keverés az egerszalóki Standing Waves stúdióban készültek. A bakelit verzió a GarageLive online boltjában kapható.

A lemez egyik dalához, az All Good All Fine-hoz minimalista koncert-videóklip is készült, illetve a teljes lemezbemutató koncertről interjúkkal kiegészített koncert-riportfilmet forgatott az A38 Hajó, melyet a Magyar Televízó májusban mutatott be.