A zalaegerszegi Teabag zenekar vezetője, a gitáros-énekes Ambrus Dávid szerint remek szérián vannak túl, hiszen előbb Odett előtt léphettek fel Zalaszentgróton, majd az AlteRába fesztiválon koncerteztek. Ez utóbbi azért is különösen megtisztelő, mert a közönség szavazataival jutottak be a térség legnagyobb zenei eseményére. Ráadásul készül a bemutatkozó EP-jük, bár nemrégiben egy autó letarolta a próbatermüket, de Dávid elmondása szerint ez a munka menetét nem befolyásolja.
„A zenekarról annyit hogy pár éve működő együttes vagyunk Zalaegerszegről. Többek között Alterábán 2x felléptünk, városi fesztiválokon, Nemzeti Hang előtt is. Jövő hónaptól szándékozzuk az első EP anyagunk debütálását folytatni, minden hónapban feltöltésre kerül egy szám/videóklip, és a köré gyűlt anyagokat /híreket ezzel párhuzamban futtatni. Az EP a Lélekméreg címet kapta.
A napokban történt egy baleset a próbatermünkben is, ahol egy autó nekicsapódott a próbatermünknek, jelentős kárt okozva. Szerencsére a hangszereink többsége haza lett cipelve, de így is érte elektronikai berendezéseket kár dögivel, mikrofon, kábelek, elosztók, álványok, lábgép, stb. Viszont szerencsére az album menetét ez nem fogja befolyásolni.”