Még a márciusi HammerWorld magazin egyik extra CD-mellékleteként jelent meg a Sunset bemutatkozó nagylemeze. A We Are Eternity a zenekar eddigi legkiforrottabb és legfontosabb állomása. Az album „do it yourself” módon készült, tehát a keverésén kívül minden stúdió munkálat a banda tagjainak keze munkáját dicséri. A budapesti csapat most feldolgozta a Titanic film jól ismert betétdalát, a My Heart Will Go On nótát, ehhez klipet is készítettek. Mivel a bandában nem található Kate Winslethez hasonlító egyén, ezért a videó kapott egy erőteljes bromance-felütést. A dalban a Borders Of Byzantium énekese, Oláh Marcell is közreműködik.
Aki élőben szeretné látni a Sunset legénységét, az augusztus 31-én az A38 tetőteraszán elcsípheti őket. A bulit a Borders Of Byzantium nyitja majd, őket a második nagylemezén dolgozó Kies követi, az est végén pedig a Sunset veszi át a színpadot. A koncert további exkluzivitása, hogy ez a gitáros Norbi utolsó koncertje a Sunset színeiben.
“Kiválásának nincs különösebb oka, egyszerűen nehéz megszervezni a közös munkát a távolság miatt.”
Fontos megemlíteni, hogy a rendezvény – a hétköznapra való tekintettel – legkésőbb este 10 órakor befejeződik.
A We Are Eternity című nagylemez már kapható limitált exkluzív digipak csomagolásban! Keresd a koncerteken és a jobb lemezboltokban vagy rendeld meg most a metalshop.hu oldalon! Hallgasd a Spotify, Deezer vagy Apple Music kínálatából, töltsd le legálisan a Google Play vagy iTunes áruházból vagy hallgasd meg teljes egészében a SUNSET hivatalos YouTube csatornáján.