Még tavaly januárban számoltunk be arról, hogy a Sodom-vezér, Tom Angelripper kitette a zenekarból Bernemann gitárost (Bernd “Bernemann” Kost) és Makka (Markus “Makka” Freiwald) dobost. Angelripper döntése azért is tűnt furcsának, mert Makka csaknem nyolc éven át volt a banda tagja, Bernemann pedig több mint 20 éven át szolgálta a Sodomot. Az alapító Angelripper nem sokat teketóriázhatott az új tagok verbuválását illetően, ugyanis a bandának jelenése volt április 7-én az ausztriai Full Metal Mountain fesztiválon.
Az új felállás tehát gyorsan kialakult, ráadásul négytagú lett a csapat és visszatért a Sodomban 1987 és 1989 között játszó Frank Blackfire Gosdzik (ex-Kreator, Assassin), a másik gitáros Yorck Segatz (Beyondition), a dobos pedig Stefan „Husky” Hüskens (Asphyx, Desaster) lett. Frank Blackfire neve ismerősen csenghet a Sodom híveknek, hiszen játszott ő már korábban a zenekarban, mégpedig a Persecution Mania és az Agent Orange soralbumok és a Mortal Way Of Life koncertlemez idején. Az új felállás első kiadványa, a 3 tételes Partisan EP volt, ez 2018. november 23-án látott napvilágot.
Out Of The Frontline címmel pedig jön a folytatás. Az 5 dalt tartalmazó EP november 22-én jelenik meg. A tavaly óta 4-tagú banda új stúdiólemeze majd 2020-ban jelenik meg, Genesis 19 címmel pedig az EP-n már lesz egy előzetes szám a lemezről, valamint két olyan új dal is, amelyek csak ezen az EP-n lesznek hallhatók. Utóbbiak közül az egyik, a szöveges videóval kísért Down On Your Knees már itt is van:
Az új EP digipak CD-n, 12 hüvelykes átlátszó LP-n, letöltés és stream formájában lesz elérhető.
Sodom – Out Of The Frontline Trench EP
(November 22 – SPV/Steamhammer)
01. Genesis 19 (új dal, a 2020-as album előzetese)
02. Down On Your Knees (új dal, csak ehhez az EP-hez)
03. Out Of The Frontline Trench (új dal, csak ehhez az EP-hez)
04. Agent Orange (újra felvéve a mostani felállással)
05. Bombenhagel (élő verzió, Gelsenkirchen 2018)