November 27-én jelent meg a Sodom új stúdióalbuma, a 12 dalt tartalmazó Genesis XIX, a két gitáros felállás első lemeze, augusztus 20-án pedig Bombenhagel címmel egy új EP-vel jelentkeznek majd. A jövőre 40 éves fennállást ünneplő banda három dalos kislemeze CD-n, 12″ Vinyl lemezen és digitális formában fog megjelenni, számlistáját és borítóját az alábbiakban láthatjátok.
Még 2018 januárjában számoltunk be arról, hogy a Sodom-vezér, Tom Angelripper kitette a zenekarból Bernemann gitárost (Bernd “Bernemann” Kost) és Makka (Markus “Makka” Freiwald) dobost. Angelripper döntése azért is tűnt furcsának, mert Makka csaknem nyolc éven át volt a banda tagja, Bernemann pedig több mint 20 éven át szolgálta a Sodomot. Az alapító Angelripper nem sokat teketóriázhatott az új tagok verbuválását illetően, ugyanis a bandának jelenése volt április 7-én az ausztriai Full Metal Mountain fesztiválon.
Az új felállás tehát gyorsan kialakult, ráadásul négytagú lett a csapat és visszatért a Sodomban 1987 és 1989 között játszó Frank Blackfire Gosdzik (ex-Kreator, Assassin), a másik gitáros Yorck Segatz (Beyondition), a dobos pedig Stefan „Husky” Hüskens (Asphyx, Desaster) lett. Úgy tűnik, hogy mindössze két év és három EP után kiszállt a Sodomból a dobos Husky, erről a csapat Facebook oldalán egy poszt jelent meg. Utódját szintén hamar bejelentették, így egyetlen meghirdetett Sodom koncert sem maradt el. Az új Sodom dobos a 31 éves Toni Merkel, aki Blackfire gitáros régi ismerőse, a 2015-ben Back On Fire címmel kiadott Frank Blackfire lemezen is ő dobolt. Frank Blackfire neve ismerősen csenghet a Sodom híveknek, hiszen játszott ő már korábban a zenekarban, mégpedig a Persecution Mania és az Agent Orange soralbumok és a Mortal Way Of Life koncertlemez idején. Az új felállás első kiadványa, a 3 tételes Partisan EP volt, ez 2018. november 23-án látott napvilágot.
Tom Angelripper – ének/basszus
Frank Blackfire – gitár
Yorck Segatz – gitár
Toni Merkel – dobok
Sodom – Bombenhagel EP
(Augusztus 20 – SPV/Steamhammer)
01. Bombenhagel 6:06
02. Coup De Grace 3:06
03. Pestiferous Posse 5:05