Új nagylemezzel és világ körüli turnéval tér vissza jövőre a ScorpionsRock Believer címmel február 25-én jelenik meg az új album, a 2015-ös Return To Forever lemez folytatása. Az új dalokat Klaus Meinéék a szülővárosukban, Hannoverben a járvány alatt írták és rögzítették, külön érdekesség, hogy javarészt élőben vették fel. A banda eredetileg Los Angelesben akarta felvenni az új albumot Greg Fidelman (Slipknot, Metallica) producerrel, a járvány miatt azonban „home office-ban” végezték a kezdeti munkálatokat, ami zátonyra futott, ezért úgy döntöttek, hogy a felvételeket saját maguk irányítják hangmérnökük, Hans-Martin Buff segítségével.

A Rock Believer album nagy részét végül a hannoveri Peppermint Park Studiosban vették fel, a keverést a berlini Hansa Studiosban végezte a többszörös Grammy-jelölt Michael Ilbert hangmérnök. Az új lemezről elsőként a Peacemaker című dal került bemutatásra, most a címadó dal is megfilmesítésre került.




2022 nem csak ezért lesz különleges a zenekar számára: 50 évvel korábban, 1972. január 22-én jelent meg bemutatkozó albumuk, és kezdődött meg nemzetközi karrierjük. Az új lemez megjelenése után természetesen turné következik, amelynek keretében a legendás zenekar újból, immáron sokadszorra visszatér Magyarországra is: 2022. május 30-án adnak koncertet a Papp László Budapest Sportarénában. A koncertre jegyek október 1-én 10 órától kaphatók a www.livenation.hu és a www.funcode.hu oldalakon keresztül.

A Scorpions Németország első számú bandája és az elmúlt évtizedek egyik legfontosabb európai rockzenekara. A mai napig a Scorpions több mint 120 millió lemezt adott el, több mint 5000 koncertet játszott, számtalan díjat nyert, csillagot kapott a hollywoodi Rock Hírességek sétányán, és olyan időtlen klasszikusokat készített, mint a Rock You Like A Hurricane, a Still Loving You és a “Wind Of Change”.




Scorpions – Rock Believer
(Február 25 – Vertigo)

01. Gas In The Tank
02. Roots In My Boots
03. Knock ‘Em Dead
04. Rock Believer
05. Shining Of Your Soul
06. Seventh Sun
07. Hot And Cold
08. When I Lay My Bones To Rest
09. Peacemaker
10. Call Of The Wild
11. When You Know (Where You Come From)