Néhány nappal ezelőtt került fel a Spotify-ra egy nyolcrészes podcastsorozat, a Wind Of Change, amelyben a Scorpions azonos című legendás slágerével is foglalkoznak, és felmerül, hogy valójában a CIA írta hidegháborús propagandaként. A konteóval egy amerikai újságíró, Patrick Radden Keefe állt elő a Wind Of Change című podcastjában. Az Orwell-díjas Keefe egy meg nem nevezett titkosszolgálati forrására hivatkozva állt elő az elméletével. A zenekar frontembere, Klaus Meine is megszólalt ezzel kapcsolatban.
„Ez az egész úgy kezdődött, hogy meglátogatott a New Yorker újságírója, Patrick Radden Keefe. Csak azért elrepült New Yorkból Németországba, hogy interjút készíthessen velem és a gitárosunkkal, Matthias Jabs-szal. Nagyon szimpatikus, nagyszerű srác, jó volt vele beszélgetni. A beszélgetés fő témája a Moszkvai Békefesztivál és a Wind Of Change volt, Patrick pedig egyszer csak megkérdezte, hogy igaz-e, hogy a CIA írta a dalt. Kitört belőlem a röhögés, de aztán rájöttem, hogy nem viccnek szánta és egyesek tényleg így gondolják. Mondtam is neki, hogy “Barátom, szerinted egy dalszerzővel, vagy egy kémmel készíted ezt az interjút?”. (nevet). Kétségkívül nagyon érdekes, őrült és szórakoztató felvetés, de egyáltalán nem igaz. 1988-ban Leningrádban játszottunk, egy évvel később pedig a már említett Moszkvai Békefesztiválon, ahol többek közt a Bon Jovi és a Mötley Crüe is fellépett még. Teljesen lenyűgözött minket az ottani hangulat és hogy mennyi minden változott egy év alatt. Ez ihlette a Wind Of Change-t.
Szerintem azért lett olyan felkapott ez a Wind Of Change podcast, mert vannak emberek, akik vevők az ilyesmire, akik vonzónak tartják az ilyen teóriákat. ‘Hmmm, akár igaz is lehet. Elképzelhető, hogy így volt. Vagy talán nem. De talán igen… Ez az egész CIA és a Scorpions történet erről szól. És a világon mindenfelé felkapták a cuccot, csak lestem… Istenem, a New York Times… Jesszum. Meg a Rolling Stone is?! Ne már! Másfelől persze, a sztori nem igaz. De azt mutatja, hogy a zenének igenis lehet hatalma. Ha az emberek azt hiszik, hogy ez a dal amolyan propaganda eszköz volt, hogy segítsük a kommunizmus lerombolását… Úgy értem, hogy istenem… (nevet) Ez azt jelenti, hogy akár a zenének ilyen ereje is lehet, mármint egyesek szerint. Egy olyan világban élünk, ahol tele vagyunk konteókkal, jönnek innen is, onnan is. Sokan pedig megeszik, amit látnak, hallanak, olvasnak. Azt hiszik, hogy az igazsággal szembesültek, hogy ez a valóság, sok esetben pedig szó sincs erről.”
Harminc évvel ezelőtt esett darabokra a szovjet blokk Európa keleti felén. Arra a kérdésre, hogy mennyire elégedettek a volt szocialista országok a saját rendszerváltásukkal, Magyarországon is nehéz választ adni, a szinte cári rendszert visszaépítő Oroszországban pedig még nehezebb. Tagadhatatlan, hogy kevés dalnak volt annyira közvetlen köze bármilyen politikai eseményhez, mint a Wind Of Change-nek. A dal, amelyet 1989 szeptemberében Hannover melletti kis házi stúdiójában játszott fel Klaus Meine, először a Crazy World albumon 1990. november 6-án jelent meg, hónapokkal azelőtt, hogy az augusztusi sikertelen puccsba belebukott a Szovjetunió.
ARVE Error: src mismatchprovider: youtube
url: https://www.youtube.com/watch?v=dbYWtmblvYI&list=PLr59YwRmiKrYPy0KpSIaZJLDVrf1pz8GO
src in org: https://www.youtube-nocookie.com/embed/dbYWtmblvYI?list=PLr59YwRmiKrYPy0KpSIaZJLDVrf1pz8GO
src gen org: https://www.youtube-nocookie.com/embed/dbYWtmblvYI










