2019. október 5-én a Facebook oldalán jelentette be a dán Pretty Maids, hogy az 55 esztendős Ronnie Atkinsénekesnél tüdőrákot diagnosztizáltak, a kezelések miatt pedig minden koncertjüket lemondták. Legalább 33 sugárkezelést és négy kemoterápiát követően 2020 februárjában rákmentessé nyilvánították. Azóta azonban sajnos megváltozott a helyzet, Ronnie Atkins 2020. október 18-án, a közösségi médiában jelentette be, hogy a rákja visszatért. Atkins négyes stádiumú tüdőrákban szenved, ami gyakorlatilag gyógyíthatatlan, ez azonban nem akadályozta meg abban, hogy egy szólóalbumot készítsen.

A One Shot címet viselő lemez 2021. március 12-én jelent meg, az albumot Chris Laney producer segítségével hozta össze a frontember, a keverésért Jacob Hansen felelt. A lemezre nem került fel a  Carry Me Over című szerzemény, ez az október elsején, 4 More Shots (The Acoustics) címmel megjelent EP-n kapott helyet. Az EP-re pedig az eddig kiadatlan Carry Me Over dal mellé, a szólólemez három dalának akusztikus változata, valamint a One Shot nagyzenekari verziója került fel.

Mivel láthatóan lassabban terjed a kór, mint hitték, Atkins megcsinálta egy éven belül a második szólólemezét is. A Make It Count szinte napra pontosan egy évvel az első lemez után, 2022. március 18-án jelenik meg, első kislemezdala, az Unsung Heroes azonban már most itt van, megnézhető, meghallgatható. A lemezen szereplő zenészek azonosak az első szólóalbum gárdájával, azaz:

Ronnie Atkins – ének
Chris Laney – gitár/billentyűs hangszerek
Allan Sørensen – dobok
Pontus Egberg – basszusgitár
Morten Sandager – billentyűs hangszerek
Linnéa Vikström Egg – vokál
John Berg – gitár
Oliver Hartmann – gitár
Pontus Norgren – gitár
Anders Ringman – akusztikus gitár




Ronnie Atkins – Make It Count
(Március 18 – Frontiers)

01. I’ve Hurt Myself (By Hurting You)
02. Unsung Heroes
03. Rising Tide
04. Remain To Remind Me
05. The Tracks We Leave Behind
06. All I Ask Of You
07. Grace
08. Let Love Lead The Way
09. Blood Cries Out
10. Easier To Leave (Than Being Left Behind)
11. Fallen
12. Make It Count