Jelen állás szerint a Helloween közelgő Pumpkins United turnéja október 21-én startol Mexikóvárosban, majd két brazil buli következik Sao Paulóban. Európában novemberben jönnek először, Magyarországhoz legközelebb valószínűleg november 26-án, Pozsonyban játszanak majd az Aegon Arenában. Mint ismert, 2016. november 14-én hivatalosan is bejelentették, hogy 2017-ben és 2018-ban különleges turnéra indul a Helloween, A Pumpkins United névre keresztelt világkörüli turnén, ismét együtt áll majd színpadra a ’80-as években legendássá vált Helloween magja, azaz Michael Kiske énekes, Kai Hansen gitáros, Michael Weikath gitáros és Markus Grosskopf basszer (Ingo Schwichtenberg, a hőskorszak dobosa 1995-ben öngyilkos lett). Őket a zenekar mostani tagjai egészítik majd ki a bulikon, azaz ott lesz Andi Deris énekes, Sascha Gerstner gitáros és Dani Löble dobos is. A bulikra csaknem 3 órás programot ígérnek a Helloween mai és egykori zenészei.

Mint látható, a reunionból kimaradt Roland Grapow gitáros, aki 1989-től 2001-ig volt a banda tagja. Grapow játéka hat Helloween stúdióalbumon hallható, a gitáros pedig úgy döntött, hogy jelenlegi bandájával, a Masterplannal felránt 10 darab Helloween dalt a Grapow-érából. A PumpKings című album eredetileg június 30-án jött volna ki, de végül közel egy hónap csúszással, július 28-án jelent meg. Roland Grapow pár napja a Sleaze Roxx-nak elárulta, hogy hiába beszélt korábban Michael Kiske énekes arról, hogy neki is küldtek meghívót, őt senki sem kereste meg a turnéval kapcsolatban.

„Senki sem kérdezett meg, azonban már jóval korábban hallottam ezeket a híreket, mielőtt még hivatalosan bejelentették volna. Az első reakcióm nem is a csalódottság volt, hanem inkább egyfajta zaklatott düh, mint amikor egy kisfiút nem hívnak meg az osztálytársa szülinapi bulijára. Később azonban rájöttem, hogy nem is igazán szeretném ezt, mivel nem érezném jól magam ezekkel az emberekkel. Emellett pedig egy sor dolgot fel kellene áldoznom, csupa olyasmit, amelyek nagyon fontosak és értékesek számomra: a Masterplan zenekart, a stúdiómunkáimat és a családommal töltött szabadidőmet otthon. Túlságosan keményen dolgoztam ahhoz, hogy ezeket csak úgy félretegyem.

Amúgy ez az egész csak a bizniszről szól. Nehéz idők járnak a zenészekre, és mindenki megpróbál valahogy túlélni, ennek érdekében pedig az összes létező módszert felhasználni. Igazából csak arra vagyok kíváncsi, mit kezd majd Hansen és Kiske a saját zenekaraival, amikor ennek az egésznek vége van. Nem vagyok benne biztos, hogy a rajongóik ismét külön szeretnék majd látni őket a Helloweentől.”