Első óránkban vendégül látjuk a budapesti Sorronia zenekart. A Király Anna énekesnő és Bíró István billentyűs által 2011-ben alapított magyar szimfonikus Sorronia zenekar Words of Silence című első albumával leszerződött az olasz Bakerteam Records-hoz. Így aztán a debütáló korong tavaly októberétől világszerte kapható. A siker nem váratott sokáig, így aztán nem csoda, hogy Tarja Turunen 2014-es Colours In The Road turnéjának januári és februári állomásain a Sorronia lesz a vendégzenekar. A csapat életében nem ez lesz az első olyan alkalom, amikor világsztárokkal játszanak egy színpadon, hiszen november végén egy spanyol mini turnét nyomtak le az új énekesnőt avató német Xandria és a tavasszal egy Tales című második albummal jelentkezett, szintén frontcsajos madiridi Tears Of Martyr társaságában. Műsorunkban több dalt is hallhattok majd a banda debütáló korongjáról.

Ma 17 órától tehát ismét Rockpanoráma. Az élő műsor során lehetőségetek lesz kérdéseket feltenni a vendégeinkhez, illetve ezúttal is teljesítjük majd zenei kéréseiteket. Tartsatok velünk!





