Szinte napra pontosan 30 évvel ezelőtt, 1986. december 7-én a budapesti Ganz Művházban, ahol aznap a 666 Fesztivált tartották, elindult valami. Az év legnagyobb heavy metal rendezvényén többek között olyan, feltörekvő zenekarok léptek fel, mint a Tormentor, a Missio, a Sámán vagy az Ossian, mégsem ezért került bele a dátum a magyar rockzene történelemkönyvébe. Sokkal inkább azért, mert 200 példányban aznap jelent meg a közép-európai térség első rock/metal magazinja, a Metallica Hungarica. Ez pedig két tinédzsernek, Cselőtei Lászlónak és Lénárd Lászlónak volt köszönhető. A két huszonéves metalrajongó pénzt, időt, de legfőképp energiát nem sajnálva készítette el az újságot, amit persze a Ganz Mávag művelődési ház ruhatárának pultjáról azonnal elkapkodtak a metalfanatikusok. Ez pedig még nagyobb munkára sarkalta a két Lacit, a lendület pedig már 30 éve kitart. Persze ezt így nagyon leegyszerűsítettem, ennél ezerszer összetettebb a dolog és a munka, amely a HammerWorld magazin mögött van. Műsorunkban vendégül látjuk a hazai rockújságírás két élő legendáját, a HammerWorld két főszerkesztője mesél majd a mögöttük hagyott 30 esztendőről és persze a jövőről is, mert mi még legalább ennyi évet kívánunk a magazinnak.
Hétfőn 17 órától tehát ismét Rockpanoráma. Az élő műsor során lehetőségetek lesz kérdéseket feltenni a vendégeinkhez, illetve ezúttal is teljesítjük majd zenei kéréseiteket. Tartsatok velünk!