Elérkeztünk az év utolsó Rockpanorámájához. Természetesen ezúttal is hűek leszünk a koncepciónkhoz, így most is két bandát hívunk vendégül.
Elsőként az Avatar zenekar érkezik a stúdiónkba. A dallamos hard rock zenét kiválóan elsajátító csapatnak három évvel ezelőtt jelent meg a debütáló nagylemeze. A korongon lévő szerzemények hallatán újabb zenei dózisban részesültek azok, akik a ’80-as évek kiváló hard rock muzsikáján nőttek fel. Azonban a csapat erényét mutatja, hogy hiába a különböző aktuális zenei divatok, az ősrockerek mellett a fiatalabb korosztályt is sikerült maguk mellé állítani. Sikereses bemutatkozó lemez, országos turné az Eddával, minden gördülékenyen haladt. Legalábbis egy ideig. Náluk is elkerülhetetlenné váltak a tagcserék. Sajnos ezek nem tudtak simán lezajlani, de ma már sínen van a csapat. Szebényi Dániel billentyűs/énekes és Paróczi Bence basszeros játéka tökéletesen illik az Avatar muzsikájába. Szívünkbezárva címmel a novemberi HammerWorld mellékleteként jelent meg a második nagylemezük. A beszélgetés mellett több dal is felcsendül majd az új albumukról.
Az utóbbi időkben igyekszünk teret (és műsoridőt) biztosítani a feltörekvő hazai zenekaroknak is. Így volt múlthéten stúdiónk vendége a Tales Of Evening, ezúttal pedig második óránkban a rákóczifalvai Mirodam zenekarát várjuk a stúdiónkba. A banda ugyan már 2007 ősze óta működik, azonban a végleges felállás csak tavaly februárban alakult ki. A zenekar tavaly ősszel bevunult Mátyás Attila (Sex Action, F.O.System, Mátyás Attila Band) stúdiójába ahol Attila hathatós segítségével elkészítették bemutatkozó demójukat. A hanganyag kapcsán mindenképp meg kell említeni a szolnoki Denevér stúdiót, hiszen a keverés és a master már ott készült. A szakma mindenesetre már a Mirodam mellé állt. Főleg Láris „Csiga” Laci (Lady Macbeth, Pokolgép) gitáros, aki A Szénási testvérek gitároktatója. Minderről bővebben már a zenészek fognak mesélni.
Nektek pedig nem kell mást tenni, mint meghallgatni az év utolsó Rockpanoráma műsorát. Szokásaitokhoz híven, ezúttal is legyetek nagyon aktívak. Vendégeinkhez tegyetek fel kérdéseket és ezúttal is kérhetitek kedvenc dalaitokat.
Minden kedves Hallgatónknak békés, boldog Karácsonyt és jó zenékkel teli sikeres boldog új esztendőt kívánunk! Jövőre, Veletek ugyanitt!




