Korábban már beharangoztuk, hogy műsorunk vendége lesz a FreshFabrik zenekar. Akkor egy hirtelen jött betegség keresztül húzta a számításainkat, de most reméljük még az sem szabhat gátat a terveink megvalósításában, hogy a banda szinte egyenesen Miskolcról érkezik, ahol épp a Gyár-feszt közönségének okoztak némi izomlázat. A Fonogram- díjas FreshFabrik zenekarról nyugodtan kijelenthető, hogy bármely időszakukat is nézzük, mindegyikkel megelőzték a zenei irányzatok fejlődését. Az 1992-es megalakulásuk óta egy picivel mindig előrébb jártak, mint a hazai zenekarok. Ők voltak hazánkban az első banda, akik az élő fellépéseiken professzionális DJ-t is alkalmaztak. Ezáltal egy olyan hip-hop/crossover muzsikát képviseltek, amely itthon még idegennek számított. 2000-ben már Horváth „Pityesz” István énekessel jelent meg a Drive My Hand korong, amely a következő évben a magyar modern rock kategóriában elnyerte a Fonogram díjat.

Második óránkban Mátyás Attilát látjuk vendégül. A népszerű Matyit a hazai publikum leginkább a Sex Action gitárosaként ismeri, de nem szabad elmenni a ma már kultikusnak számító F.O.System mellett sem. Vagy a 90-es években ott volt neki az Agnus Dei formáció, akikkel csupán egy nagylemezt jelentetett meg, de arra a hazai darkerek még mindig meleg szívvel emlékeznek. Néhány év szünet után Matyi szólópályára lépett, ehhez maga köré gyűjtötte kiváló zenészbarátait és velük Újra Kezded címmel elkészítette harmadik nagylemezét. A kiadvány érdekessége, hogy az új korong mellé amolyan bónuszként mellécsomagolták a 2007-es Mélyen című albumot is, ami anno ingyenesen letölthető volt az előadó hivatalos honlapján. Mind a FreshFabrik,mind pedig Mátyás Attila személye garantálja, hogy a hétfőn 17 órakor kezdődő Rockpanoráma telis tele lesz jó zenékkel. Ti pedig a fórumunkon keresztül intézhettek hozzájuk kérdéseket, amelyekre az élő adás során kaptok majd válaszokat. Emellett pedig aktuális kedvenc muzsikátokat is kérhetitek tőlünk. Keep on Rockin’!