A Rammstein kétség kívül Németország egyik legsikeresebb zenekara. Honfitársaikkal ellentétben a dalaik nem angol nyelven, hanem anyanyelvükön íródva hódították meg a világot. Ezzel pedig csúnyán felrúgták azt a korábban többek által bizonyított teóriát, mely szerint a rock nyelvezete az angol. Pedig kezdetben a berlini csapat számára sem volt minden fenékig tejfel. Addig amíg az indusztriális hangulatokat, zúzós, fémes riffekkel és a német szövegvilággal vegyítő banda nemcsak Európát, hanem az egész világot bekebelezte, rögös út vezetett. A Herzeleid című debütáló nagylemez 1995-ben nagy sikernek számított a zenészek hazájában, azonban főleg a német szövegek miatt nem tudta ledönteni az országhatárt. A közeli hozzátartozók és persze a szakmabeliek is azt jósolták, hogy angol nyelvterületen sosem fogják komolyan venni a Rammsteint, elégedjenek meg a németországi, esetleg európai sikerekkel. Szerencsére nem lett igazuk!

Az 1997-es Sehnsucht című lemez már Amerikában is tarolt. Berobbantak a köztudatba, aminek következtében két éven át folyamatosan turnéztak. Amerika mellett az ausztrál közönség is tárt karokkal fogadta a bandát és azzal együtt a fergeteges színpadi showt, hiszen a zenészek már az első fellépésük óta kiemelten foglalkoztak azzal, hogy a kilátogató közönség a zene mellé kiemelkedő színpadi látványban is részesüljön. A világ körüli turné olyan jól sikerült, hogy amolyan időnyerés gyanánt egy koncertlemezt is piacra dobtak. Az időnyerésre azért volt szükség, mert a harmadik lemezükkel valami egészen zseniális dolgot akartak az asztalra tenni. Eredetileg egy sokkal kísérletezőbb, zeneileg durvább albumot terveztek, de aztán rájöttek, hogy nem tudnak saját bőrükből kibújni, így a Mutter lemezen abszolút önmagukat adták. Egy fantasztikus album született, ami a mai napig is a legsikeresebb lemezüknek számít. A zenére továbbra is a lassan gördülő riffek, teátrális szintetizátor hangok, na és persze a katonásan kemény fogós refrének jellemzőek. Ugyanakkor az is igaz, hogy a lemez jóval változatosabb lett az elődeihez képest. A balladák talán még nyálasabbak, slágeresebbek lettek, viszont a kemény dalok pedig leszakítják az ember búráját. Hirtelenjében megszámolni sem tudom, hogy a korongon szereplő nóták közül mennyire készült klip. A több slágernóta miatt ne gondoljátok, hogy nyálka-amálka született. Az első akkordoktól kezdve letapossa, földbe döngöli a hallgatót a lemez. Aki nem hisz nekem, hallgassa meg a szerdán 17 órakor kezdődő KlasszikuShock műsorát. Ugye igazam volt?