Május 29-én szívinfarktust kapott az egykori Death, Obituary, Iced Earth és Deicide gitáros Ralph Santolla, aki azóta is kómában fekszik a tampai St. Joseph kórházban. Édesanyja szerint az 1970-es születésű zenész állapota súlyos. Ralph szombaton vett észre magán egy elváltozást, amelyet pókharapásnak hitt, és orvoshoz fordult vele, ám mint kiderült, valójában egy vérrög volt. Kedden este összeesett egy infarktus következtében, és meg is állt a szíve, és ugyan az orvosoknak sikerült visszahozni, azóta kómában fekszik.

A világ egyik legnevesebb death metal-gitárosa, Ralph Santolla a ’90-es évek elején tagja volt a legendás Death zenekar turné-felállásának. Lemezen ugyan nem szerepelt Chuck Schuldiner mellett, de az ezt követő években számos más csapatot is erősített: ugyanúgy játszott az AOR-vonalas Milleniumban és Sebastian Bach oldalán, mint az Iced Earth soraiban. Egyetlen szólóalbuma 2002-ben jött ki Shaolin Monks In The Temple Of Metal címmel. 2005 és 2011 között a Deicide zenekart erősítette; 2007-től pedig tagja volt az Obituary-nak. Legutóbb egy Devil’s Highway nevezetű all-star metal-bandában tűnt fel – ezt Kyle Thomas (Trouble) énekes hozta létre, Santolla, valamint Steve DiGiorgio (Testament, Sadus), Matt Brunson (Crowbar, Kingdom Of Sorrow) és Tony Laureano (Dimmu Borgir, Nile) közreműködésében.