A tervek szerint június 11-én a Fogasházban mutatják be az egykori Pantera basszusgitáros Rex Brown 2013-as könyvét, amelyet Mark Eglinton-nal (elismert zenei újságíró és szerző) közösen írt és Official Truth – The Inside Story Of Pantera: 101 Proof címmel jelent meg. A könyv hazai, magyar nyelvre fordított megjelenése egyfajta underground összefogás keretében valósult meg Dudich Ákos zenei újságíró és szakfordító valamint Horváth István „Pityesz” (Freshfabrik, Neck Sprain, Active Destruction) gondozásában. A két Pantera-fanatikus 333-an az első magyar Pantera-könyvért! néven még év elején hozott létre egy Facebook-csoportot. A közösségi finanszírozás összejött, aki beszállt a könyv költségeibe, annak a neve is ott szerepel majd a borítóban.
Ha minden jól alakul, akkor a könyv pikantériája lesz, hogy Rex Brown külön magyar előszóval járul majd hozzá a kötethez, amelybe előreláthatóan a Shock! alapító főszerkesztője, Valentin Szilvia néhány fotója is belekerül majd.