19 év után újra magyar nyelvű dallal és egy...

Már a legutóbbi, 2021-ben megjelent lemez, az A BITTERSWEET SYMPHONY után elkezdett motoszkálni bennem a gondolat, hogy valami extra megjelenéssel jó lenne megemlékezni a zenekar 20. évfordulójára 2022-ben, még akkor is, ha effektíve inaktív a zenekar, illetve stúdió projektté szelídült. Egyből arra gondoltam, hogy az egyik legelsőként megszületett szerzeményt (Csak Neked Szól!) kellene úgy jó rendesen újragondolni. Azt semmiképp se szerettem volna, hogy egyszerűen csak szolgalelkűen újra felvegyük a...

Szólóban is Budapestre jön Richie Kotzen.

Tavaly ősszel a The Winery Dogs társaságában adott egy felejthetetlen koncertet Budapesten Richie Kotzen gitáros-énekes. Most szóló munkásságával is visszalátogat a magyar fővárosba. Most július negyedikén fog nálunk játszani a legendás zenész a Dürer Kert nagyszínpadán. Jegyek péntektől, február másodikától válthatóak meg elővételben. a Livesounds bemutatja: 2024. július 4., csütörtök 19 óra Budapest, Dürer Kert Richie Kotzen koncert Belépő: elővételben 10.900 Ft, a koncesrt napján 11.900 Ft A jegyértékesítés február 2-án, 10 órakor indul indul.  Esemény...

A Body Count újra lesújt Budapestre

A Body Count 6 év után ismét a Budapest Parkba szólítja rajongóit. Az Ice-T vezette legendás banda június 14-én lép fel a Live Nation Magyarország szervezésében, a zenekar pedig legutóbbi fellépése óta kiadta a Grammy-díjas Carnivore lemezét és már elkészültek nyolcadik korongjuk felvételivel is, így könnyen lehet, hogy arról is hallhatunk dalokat a nyári koncertjükön. A Body Count igazi legenda, rappel fűtött heavy metal számaikban egyszerre fedezhető fel a...

Az Ingested nálunk is bemutatja új lemezét

A brit death metal banda áprilisban érkező, The Tide Of Death And Fractured Dreams című albumával hozzánk is ellátogat május 4-én az Analog Music Hallba, hogy egy felejthetetlen metal bulival örvendeztessék meg a rajongókat. Az Ingested társaságában érkezik a Fallujah, a Vulvodynia és a Mélancolia is. Az Ingested épphogy befejezte előző, Ashes Lie Still című lemeze munkálatait, máris készen álltak következő lemezük elkészítésére. A zenekar sosem volt híján kreatív energiáknak:...

VADIÚJ KONCERTKLIP A MIRROR ZENEKARTÓL

Még júliusban jelent meg a budapesti Mirror zenekar második nagylemeze Lépés, lélegzet címmel a H-Music gondozásában. Az albumról ez idáig két dal, a Kovács Krisztián (FISH!) vendégszereplésével készült Hív még, illetve a Van-e még kapott hivatalos videóklipet . Most pedig harmadikként a Ház, ágy, testvérek kapott vizuált, egy koncertklip formájában, mely a tavaly októberi lemezbemutató bulin került rögzítésre a Barba Negrában. A rendezés és az utómunka Kerecsen László /SYNDROME/...

A Left to Die a Death örökségével érkezik Budapestre

A Left to Die a legendás Death hagyatékát viszi tovább korábbi Death tagokkal közösen. A Budapestre augusztus 5-én, az Analog Music Hallba érkező turné során a Leprosy album lesz a középpontban. A Left to Die egy floridai death metal csapat, melynek tagjai a Death korábbi tagjai, Terry Butler (basszusgitár) és Rick Rozz (gitár). Terry (az Obituaryból is ismert) és Rick összeállt a Gruesome tagjaival, Matt Harvey-val (gitár, ének az Exhumedből, stb.)...

Elmarad a MetalDays 2024-ben

Ahogy beszámoltunk róla egy pusztító árvíz elmosta a 2023as MetalDays utolsó két napját, melynek mi magunk is részesei voltunk, hiszen pont az ítélet idő előtti napon a hazai Pennhurst zenekarral voltunk kint a csodálatos Velenjében, Európa egyik legjobb fesztiválján. És habár az akkor összefogás egész Szlovéniában, a településen, a rock és metál közösségben példátlan volt, így is maradandó nyomai vannak. Sajnos olyan károk érték a szervezőséget, hogy hiába az...

Vasárnap lecsap a brit prog nagyágyú a TesseracT

Legújabb lemezének turnéjával Budapestre érkezik a TesseracT. Ősszel jelent meg a csapat ötödik sorlemeze War of Being címmel. Február negyedikén pedig Budapesten is bemutatja az anyagot a zenekar. Az este bemelegítéséről a matek metalos, poszt-hardcore The Callous Daoboys gondoskodik egyenesen Atlantából, míg a TesseracT előtt közvetlenül a progresszív gitár hangzást pop és elektronikus elemekkel bátran vegyítő német Unprocessed játszik majd. ❒ Zenekari linkek: https://www.facebook.com/tesseractband linktr.ee/tesseractofficial https://www.facebook.com/Unprocessedofficial https://www.facebook.com/thecallousdaoboys ❒ JEGYEK: https://jegy.rock1.hu/tesseract_20240204 ❒ VIP JEGY: https://jegy.rock1.hu/tesseract_20240204-vip

Újabb dal jött Bruce Dickinson érkező szóló albumáról.

 Rain On The Graves címmel a második tételt is bemutatta március elsején The Mandrake Project néven megjelenő albumáról az Iron Maiden frontember Bruce Dickinson. Az Afterglow Of Ragnarok után ez lett a második hivatalosan bemutatott tétel, az elsőhöz hasonlóan szintén klippel. Aki esetleg lemaradt volna annak itt is jelezzük, hogy június elsején a Barba Negrában játszik szólózenekarával a legendás énekes. THE MANDRAKE PROJECT - Bruce Dickinson szólókoncerttel tér vissza Budapestre! Bruce...

A Beast In Black is érkezik a Rockmaratonra

Akik ott voltak a Beast In Black múltszombati Barba Negrás buliján azoknak nem lehet meglepetés, hogy a zenekar nyáron fellép a 30. Rockmaraton fesztiválon, hiszen az egykori Wisdom basszusgitárossal, Molnár Mátéval felálló nemzetközi powermetál csapat, ott helyben lespoilerezte előre a dunaújvárosi fellépését, amit most a fesztivál is megerősített. Rockmaraton Fesztivál bérletek elővételben a Rock1 hálózatában: https://jegy.rock1.hu/rockmaraton-2024_berlet

Friss hírek

Coroner: októberben Budapesten a technikás thrash metal úttörői

Igazi underground zenei szenzációkkal is készült a jubileumi évre az idén 30 éves Concerto Music: október 8-án például a technikás és progresszív thrash metal...

A brutális deathgrind úttörője, a BRUJERIA Budapestre érkezik

2027. március 17-én az Analog Music Hallban lép fel a mexikói-amerikai extrém metálzenekar. A kartellek, a drogkereskedelem, a rituális gyilkosságok és a mexikói folklór...

Új oldalát mutatja meg A Király Halott. Itt a „Változnék”

Friss dallal jelentkezik A Király Halott. A 2017 óta aktív zenekar a „Változnék” című szerzeményben a korábbiakhoz képest hangsúlyosabb szerepet szán a popzenei elemeknek. A...

Thy Catafalque és Lazarvs a Budapest Parkban

Szeptember 30-án külföldi turnéik után a Thy Catafalque és a Lazarvs közösen lépnek a Budapest Park színpadára A tavaszi Európa-turné után idén utoljára érkezik...

A Motionless In White 2027-ben visszatér Budapestre

A Chris Motionless vezette zenekar 2025-ben már bizonyította a magyar közönség előtt, hogy koncerten is elementáris erővel működik. Június 13-án pedig ismét Budapestre érkeznek,...