Phil Campbell – Rob Halford vendégeskedik a Motörhead-gitáros új...

Phil Campbell még a Motörhead mellett indította útjára családi vállalkozását, akkor még Phil Campbell’s All Starr Band néven koncertezett a csapat. 2016 novemberében a zenekar már Phil Campbell And The Bastard Sons néven adta ki bemutatkozó EP-jét. Phil-en kívül a Campbell család három másik férfitagja alkotja a hangszeres szekciót (Todd – gitár, Tyla – basszusgitár és Dane – dob), az énekes posztot a szintén wales-i Neil Starr töltötte be....

divideD – Új szöveges videó a készülő lemezhez

Új dallal jelentkezett a divideD zenekar. A Roll Out már a készülő második lemez előhírnöke. Aki járt a nyári Divided bulikon, már kiszúrhatta, hogy rohamléptekben frissül az élő műsor, és kerülnek be sorra az új dalok. A Hang-Súly Hungarian Metal Awardson a 2017-es év bemutatkozó lemezének megszavazott Modulus utódján az eddig is eklektikus, fogós zenét újabb irányokba fogjuk kiterjeszteni, ennek első példája a Roll Out című dal, amihez az énekes...

Alcest – Februárban Budapesten is bemutatják a tegnap megjelent...

Október 25-én, a Nuclear Blast gondozásában jelent meg a francia atmo-poszt-blacker Alcest új nagylemeze. A Spiritual Instinct már a hatodik teljes anyag a sorban a duótól, és egyben az első az új kiadónál. Az énekes, gitáros, basszer és szintis Neige, valamint a dobos Winterhalter alkotta duó új lemeze lentebb már teljes egészében meghallgatható. Az Alcest legutóbbi albuma Kodama címmel jelent meg 2016-ban. Jövő februárban az Alcest Budapestre is ellátogat. A koncert...

Acid Victoria – Kedvcsináló videó a november 15-én érkező...

Egy rövid teaser videóval jelentkezett a budapesti rock trió, az ACID VICTORIA. A kedvcsináló segítségével - amit a srácok önmagukhoz híven nem is vették teljesen komolyan - betekintést kapunk a friss dalokba, melyek az EDGE Records gondozásában érkező első korongon lesznek hallhatóak. A lemez november 15-én jelenik meg “Where’s the Magic From?” címmel, és 12 teljes értékű nótát fog tartalmazni. Az első koncertre sem kell túl sokat várni, ugyanis a...

Soilwork – Klippremier – Feverish

2019-et egyből egy hatalmas Barba Negrás bulival kezdhették a Soilwork rajongói, január 25-én ugyanis Budapesten is bemutatták új lemezüket. Verkligheten címmel 2019. január 11-én jelent meg a Soilwork új albuma, a 2015-ös The Ride Majestic lemez folytatása, amely az első anyaguk a ma már a Megadeth-ben játszó Dirk Verbeuren dobos utódjával, Bastian Thusgaarddal. A Verkligheten album első kiadásához (digipack CD, LP) egy 4 tételes extra EP is jár Underworld...

Prosectura – Teltházas koncerttel ünneplik Budapesten a 30. születésnapot

Egész évben megállás nélkül járta az országot az 1989-ben alakult Prosectura zenekar három évtizedes fennállásukat ünnepelve, ennek tetőponja november 9-én lesz a Dürer Kertben, az eseményre pedig már el is fogyott minden jegy. Társaik a bajban a 25 éves Macskanadrág és a Francesco és a Haverok zenekarok lesznek.  Prosectura 30 éves jubileumi koncert // Macskanadrág 25(Facebook esemény) "30 év... Aranylemezek, kurvák, kábítószer, fotómodellek, gigapartik... Egy zenekar 30 éve általában erről szól. Mi büszkén számolhatunk be több ezer...

Down For Whatever – Klippremier – Hogy lesz tovább?

Hogy lesz tovább? címmel egy vadonatúj klipes dallal jelentkezett a Diószegi Kiki vezette modern metalos Down For Whatever, az év utolsó budapesti nagykoncertjük pedig november 2-án lesz az Akvárium Klubban. Köztudott, miszerint a srácok javában dolgoznak vadonatúj tételeiken, hiszen a közeljövőben új albummal is készülnek. Az újdonság előfutára egyébként a Talán című szám volt, ami hamar belopta magát a célközönség kegyeibe. A Talán után a Visszaút került bemutatásra, most...

Dorothy klippremier: “A kezedben” – születésnapi nagykoncert novemberben a...

Október 22-én ünnepelte 8. születésnapját a DOROTHY zenekar, Dodo, Klo és Brigi ez alkalomból egy új klippel ajándékozta meg a rajongókat, melyet a tavalyi “Tessék!” lemez “A kezedben” című dalához készítettek. A videót, melyet Visegrádon, a Királykunyhó Vadászházban és a körülötte lévő erdős területen forgattak, Molnár Tamás rendezte, és Hajnal Ádámmal (ST3video) illetve Epos Tomival dolgoztak rajta együtt, főszereplője a születésnapos trió mellett egy modell kislány, Fazekas Kitti. A klip már...

Bermuda RockbanD – Október 23 emlékére egy dalpremier –...

Az 1956-os forradalomra és a Magyar Köztársaság 1989-es kikiáltására emlékezve egy Láncok nélkül című dallal jelentkezett a Bermuda RockbanD. „Harminc éve, hogy lezárult történelmünk egy meglehetősen sötét és zavaros korszaka. Harminc éve épp azon a napon kiáltották ki a köztársaságot, amelyen 1956 hőseire és áldozataira emlékeztünk. Ezúttal nem folyt vér, mégis letörtük a láncot: 1989 október 23-án már egy szabad Magyarországon tért a nap nyugovóra. Október 23. - különleges nap Magyarország...

Rocksztárok porszívóznak Zacher Gábor szeme láttára

Detox-történet happy enddel, paneldráma, szerelmes fizikusok és szédülés Budán. Változatos témákat gyűjt csokorba az új SZ4P lemez, ami szövegében és ezúttal zeneileg is igen erős lett. A Rocksztárok porszívóznak itt és most, a Recorderen debütál. November 8-án az Instantban mutatja be a Rocksztárok porszívóznak c. második nagylemezét a Szabadtéri 4akkordos Performansz (SZ4P), amiről korábban egy single, a Kilences kapucsengő már megjelent. Zeneileg érettebb, de mindenképpen autentikus gumipank lemezzel van dolgunk a zenekartól már megszokott kettős...

Friss hírek

Egy hét múlva itt a Simple Plan

A Simple Plan az olyan slágereivel, mint az I’m Just a Kid, a Perfect vagy a Welcome to My Life sokak kamaszkorához szolgáltatta a...

A NICKELBACK 10 ÉV UTÁN ÚJRA BUDAPESTEN

A kanadai, RIAA Diamond minősítésű és GRAMMY®-díjra jelölt rocklegenda, a Nickelback ma bejelentette 2027-es Everything Under The Sun Tour turnéját: a nagyszabású, világszerte arénákban...

.. HA tényleg ez volt a búcsú, azt méltón tették-Deep Purple koncerten jártunk

Vannak azok a zenekarok ahol ha nincs is nyíltan kimondva, de sejtjük, hogy most látjuk őket utoljára. A Deep Purple egyike az ilyeneknek akik...

Ezzel a dalcsokorral indult Európának a Simple Plan

Október 21-én nálunk is látható lesz majd a kanadai punk rock csapat, akik legutóbb a The Offspring vendégeként jártak Budapesten 2025-ben. Most headlinerként térnek...

Xandria: gothic girl power este három fellépővel

Ősszel visszatér Budapestre a három évtizede indult német szimfo-metal zenekar, a Xandria. Eclipse című új lemezükkel, és még két női vokalistás szimfonikus metal csapattal...