Mob Rules – Amon Amarth feldolgozással rukkolt elő a...
A német listán 37. a svájcin pedig 59. helyen indító 2018-as Beast Reborn album kiadása, és két sikeres Európa turné után, a zenekar 25 éves évfordulója alkalmából a Mob Rules úgy döntött, hogy 14 év után ráadásképp megörvendezteti rajongóit egy élő albummal is, amit Beast Over Europe címmel szeptember 13.-án dobtak piacra.
A banda azonban továbbra sem lankad, tegnap egy új single jött ki tőlük, rajta a májusban kiadott Amon...
Annihilator – November 21-én koncert a Barba Negrában, januárban...
Egy előnye biztos van annak, hogy az Annihilator az egész turnéját egy évvel elhalasztotta 2018-ban: mire idén ősszel ideérnek a 2017-es For The Demented című lemez bemutató koncertjével, addigra a Ballistic, Sadisctic című friss album is elkészül lassan. Ily módon egy sajátos, dupla lemezbemutató koncertre készülhetünk november 21-én a Barba Negra Music Clubban, ahol a kanadaiak mellett a kaliforniai Archer Nation is bemutatkozik.
A kanadai veterán thrasherek nemsokára kihozzák legújabb...
Kamchatka – Jön a svédek hetedik nagylemeze
Hoodoo Lightning címmel december 6-án jelenik meg a stoner / hard rock vonalas svéd Kamchatka hetedik albuma, a 2015-ös Long Road Made Of Gold lemez folytatása. A Thomas Juneor Andersson gitáros/énekes, Tobias Strandvik dobos és Per Wiberg (Spiritual Beggars, King Hobo, ex-Opeth) basszusgitáros/billentyűs alkotta trió új lemezének keverését és maszterelését Jonas Kjellgren (Black Lounge Studios) végezte, a végeredményből pedig már tesztelhető a Rainbow Ridge nóta.
https://youtu.be/uwE78W71YlE
Kamchatka - Hoodoo Lightning
(December 06...
Új lemezt ígér jövő májusi koncertjére Joe Satriani
Joe Satriani a napokban tette közzé jövő áprilisban induló turnéjának első állomásait, melyek között a budapesti Barba Negra Track is szerepel, ahol május 8-án játszik a G3 gitárosturné alapítójaként és a Chickenfoot tagjaként is ismert, négy évtizede éve aktív amerikai zenész. Satriani több mint 10 millió lemezt adott el világszerte, szólóalbumai közül pedig kettő platina és négy aranylemez státuszt ért el.
A turné előtt, áprilisban jelenik meg Joe legújabb lemeze,...
Avatarium – Klippremier – Voices
Komor szépség, súlyos gitárok és törékeny dallamok; vintage blues rock és modern doom metal – ezek a jelzőpárosok teszik egyedivé a stockholmi Avatarium hangzását. A 2012-ben alakult zenekar jó úton halad a szélesebb körű ismertség felé. A svédek első albuma 2013-ban jelent meg, melyet hallgatva betekintést nyerhetünk hipnotizáló, egyben komor világukba, ahol a keserédes melankólia és az abszurd költészet találkozik a ‘60-as évek nyers zeneiségével.
Az együttest eredetileg a Candlemass-t vezető basszusgitáros, Leif...
Blind Guardian – A metaltörténelem legmonumentálisabb albumát adták ki
Elég régóta húzódott a Blind Guardian új albumának megjelenése, hiszen Hansi Kürsch és zenekara legutóbb 2015-ben, Beyond The Red Mirror címmel jelentetett meg friss szerzeményeket. November 8-án végre kijött a folytatás, amelynek Legacy Of The Dark Lands a címe, és teljes egészében nagyzenekari jelleget ölt – ilyet és ebben a formában eddig még sosem csinált a zenekar, hiába dolgoznak régóta szimfonikus megoldásokkal.
Mindehhez hasonlóan grandiózus szövegi koncepció is társul: a...
Nightwish – Íme a Slaying The Dreamer az argentin...
A 2018-ban megjelent Decades sokkal több volt, mint egy közönséges Nightwish tucat-válogatás. A zenekar első két évtizedének ez az átfogó kronológiája nem csak az együttes huszadik évfordulóját ünnepelte, lezárása is volt Finnország nemzetközileg legsikeresebb csapata egy újabb korszakának. 2018. szeptember 30-án Buenos Airesben, az Estadio Malvinas hatalmas színpadán mutatta be műsorát a zenekar, melyet 19 kamerával rögzítettek.
A Decades: Live In Buenos Aires címmel érkező kiadvány Blu-ray digibook, 2 CD...
DYING WISH – Nézd meg a koncerten forgatott klipet...
Októberben közösen ünnepelte a Dalriada a 15., illetve a Nevergreen a 25. születésnapját a Barba Negrában, az esemény vendégeként a DYING WISH is bemutatta friss nagylemezét. Az új korong Szilánkok című dalához itt készült koncertes videoklip, az Árnyékvilág után az Üvöltő sötét lemez második klipes dalaként.
Dying Wish - Szilánkok
(Koncert videoklip)
https://www.youtube.com/watch?v=EVV1Hm5kVrc
“Ez az én lázadástörténetem. Mintha magammal kiabálnék, persze a fotelból, sörrel a kezemben, de mégis, mintha ott lenne az a mindent borítani akaró, kételyekkel küzdő énem, aki szilánkká...
The Agonist – December 22-én a Jinjer vendégeként zúznak...
Orphans címmel szeptember 20-án jelent meg a Vicky Psarakis énekesnő vezette kanadai The Agonist hatodik stúdióalbuma, a 2017-es Five lemez folytatása. Az Orphans a csapat harmadik lemeze Vickyvel, aki 2014-ben lett a The Agonist énekesnője, miután Alissa White-Gluz beszállt be az Arch Enemybe. Ha hihetünk a híreknek, az Orphans már legalább egy éve elkészült, csakhogy Psarakis kisasszony azzal vádolja elődjét, hogy Alissa White-Gluz mindent megtesz a banda lejáratásáért és ellehetetlenítéséért és minden...
The Raven Age – Klippremier – The Face That...
A modern metalos londoni The Raven Age első albuma 2017. március 17-én jelent meg Darkness Will Rise címmel. Az albumot élőben is bemutatták nekünk, mégpedig az Anthrax előzenekaraként, akik az idén kereken 30 esztendős Among The Living lemezüket tolták el teljes egészében a zsúfolásig megtelt Barba Negrában. Aki esetleg lemaradt a buliról, az újfent megnézheti a két bandát, ugyanis az Anthrax 2017. június 21-én visszatért Budapestre, ezúttal a Barba Negra Trackbe, és...

















