Ezüst Patak a Dagály Rock Klub-ban

Ezüst Patak a Dagály Rock Klub-ban

November 27-én A Dagály Rock Klub színpadán lép fel az egyre népszerűbb Ezüst Patak zenekar. Ezüst-Patak zenekar újfajta hangzást és stílust próbál becsempészni a magyar zenei életbe. Olyan népi- és rockzenés kísérletezős műfajt választottak, amelyben eredeti népdalokat ötvöznek modern rock zenével. A stílust nehéz behatárolni, az etno, a rave, a pop és a rockzene sajátosságaiból is merítenek. A számos változáson átesett zenekar megálmodója, alapítója és basszusgitáros-énekese az...
Borsodi Zenei Fesztiválok Tehetségkutató

A Borsodi Zenei Fesztiválok Tehetségkutató főzenekarai

Természetesen a Borsodi Zenei Fesztiválok Tehetségkutató főzenekarai azok az együttesek, akik a négy nap összemérik tudásukat annak érdekében, hogy melyikük jut ki a bécsi International Live Award elődöntőjébe, illetve ki is vigye haza a hangszervásárlási és egyéb utalványokat. Ilyet összesen nyolc zenekar kaphat, esténként kettő-kettő, viszont minden nap a tényleges tehetségkutató után láthatunk egy-egy teljes értékű klubkoncertet előzenekarokkal, levezetővel, mindennel együtt. Olyan csapatok lépnek majd fel, mint a Neck...
amorphis

AMORPHIS koncert dvd 2010 tavaszán!

Az Amorphis története első koncert dvd-jét fogja megjelentetni jövőre, 2010 tavaszán, a banda fennállásának 20. évfordulójával egy időben. Az anyagot november 20-án rögzítették a Club Teatria-ban adott koncerten (Oulu, Finnország), a Stratovarius és a Before The Dawn vendégszereplésével. A teljes hosszúságú élő koncerten kívül rengeteg bónusz anyag került a dvd-re, melyek a zenekar impozáns pályafutásába nyújtanak bepillantást. A közelmúltbeli, öt hetes európai turnéja során az Amorphis teltházas...

Az ifjú titánok és a „kő-rockerek”

Újabb hétvége, újabb rock-buli a Thunder Rock Clubban: múlt szombaton egy ifjú rocktitánokból álló marosvásárhelyi banda, illetve a karcagi Stardrive darabjaitól voltak hangosak a klub hangfalai. Több nézőt érdemeltek volna, de ettől függetlenül jól sült el a buli. A Guillotine (az idősebb TRC-be járók talán emlékezhetnek, hogy jó 15 évvel ezelőtt Udvarhelyen is volt egy hasonló nevű csapat, a Shadows néhány tagja ebben kezdte a muzsikálást) egy 2006-ban...
131109

Duplán jó hír Rage rajongóknak!

Először is 2 év után (Carved In Stone), 2010 február 5-én végre új lemezt vásárolhattok imádott bandátoktól. Másrészt 1 hónappal később élőben is megnézhetitek őket Budapesten! Az új anyag a Strings To A Web címet kapta. Egyelőre még számcímeket nem lehet tudni, csak annyit, hogy kapható lesz majd "limited edition digibook" fomrátumban is. Ez az új lemezen kívül tartalmazni fog majd egy DVD-t is, amely a 2009-es Wacken Fesztiválon...
wsotw_cover

Töltsd le a Wrong Side Of The Wall első...

A Wrong Side Of The Wall nem más, mint az Insane egykori énekesének Knapp Oszinak és a már feloszlott Bones zenekar tagjainak új csapata. Rutinos játékosok lévén nem tartott sokáig az összecsiszolódás időszaka a zenészeknek, már tavaly év végén kijött bemutatkozó EP-jük. A csapat termékenynek bizonyult a dalszerzés terén, így most nemrég első stúdióalbumuk is a boltok polcaira került, amit ráadásul  feltettek a honlapjukra (www.wsotw.com), ahonnan bárki ingyen letöltheti....
cm091128flyer

Második “Crossholder serege” toborzó – november 28.

Második "Crossholder serege" toborzó, találkozó, nov.28 Szombat, A főzenekar, a "Kormorán"-ból is ismert Mr.Basary együttese a "Mr.Basary Group" lesz! Házigazda, a Crossholder és ezúttal, sokak kérésére, nem csak az új dalokat, hanem az egész műsorunkat le fogják játszani, látvánnyal, lovaggal, láncokkal és vérrel:)
votflyer

Vale of Tears – új lemez

Az 1997 óta létező, mind a mai napig aktív karcagi banda, melyet Vale of Tears néven ismerhetett meg a nagyérdemű, nagyjából négy évnyi kihagyás után jelentkezik új lemezével. Kapható a lemezboltokban, ill. megrendelheted a zenekartnál is. A hagyományaikhoz híven, a banda nevéhez illeszkedve ismét három szavas címet kapott az album: Illdisposed Inner Interest. 8 új dalt tartalmaz, valamint az első korongról ismerhető Lost Reality újravett verziója. A kiadványon...
jollyroger

Jolly Roger a Rocközönben csütörtökön

Csütörtökön délután 15 órától a Jolly Roger zenekart látjuk vendégül a Rocközön adásában. Nagy a csend a zenekar körül mostanában. Legfrissebb információink szerint október 10-én elmaradt az utolsó koncertük, mivel a zenekar dobosa távozott a bandától. Ezt a bulit hamarosan pótolják, egyészen pontosan november 28-án a Ráday kupolában állnak színpadra legközelebb a kalózok.
Harloch – Árnyjáték EP

Harloch – Árnyjáték EP

A Harloch egy viszonylag régi magyar Black Metal zenekar. 2001-ben alapította meg Elenios és Akhsesef. Sok tagcserét követően, már csak Akhsesef az egyetlen alapító tag. Talán épp a tagcseréknek köszönhetően csak 2007-ben tudták rögzíteni első hanganyagukat, Árnyjáték címen. A korongon az első szám, Aki A Csendet Szereti címet viseli. Igazán fogós dallamos Black Metal dal egyiptomi hatásokkal vegyítve. Ez leginkább a szövegen érezhető, ugyanis elég gyakran jelennek...

Friss hírek

Coroner: októberben Budapesten a technikás thrash metal úttörői

Igazi underground zenei szenzációkkal is készült a jubileumi évre az idén 30 éves Concerto Music: október 8-án például a technikás és progresszív thrash metal...

A brutális deathgrind úttörője, a BRUJERIA Budapestre érkezik

2027. március 17-én az Analog Music Hallban lép fel a mexikói-amerikai extrém metálzenekar. A kartellek, a drogkereskedelem, a rituális gyilkosságok és a mexikói folklór...

Új oldalát mutatja meg A Király Halott. Itt a „Változnék”

Friss dallal jelentkezik A Király Halott. A 2017 óta aktív zenekar a „Változnék” című szerzeményben a korábbiakhoz képest hangsúlyosabb szerepet szán a popzenei elemeknek. A...

Thy Catafalque és Lazarvs a Budapest Parkban

Szeptember 30-án külföldi turnéik után a Thy Catafalque és a Lazarvs közösen lépnek a Budapest Park színpadára A tavaszi Európa-turné után idén utoljára érkezik...

A Motionless In White 2027-ben visszatér Budapestre

A Chris Motionless vezette zenekar 2025-ben már bizonyította a magyar közönség előtt, hogy koncerten is elementáris erővel működik. Június 13-án pedig ismét Budapestre érkeznek,...