ian-anderson-flyer 20140220

Ian Anderson – Nyáron új lemezzel tér vissza a...

Két évvel ezelőtti, nagy sikerű koncertje után idén nyáron is ellátogat Budapestre a Jethro Tull főhőse, Ian Anderson és zenekara. Andersonék az elmúlt két esztendőben a legendás Thick As A Brick album 2012-ben megjelent második lemezét mutatták be élőben szerte a világon, idén pedig egy új lemezzel érkeznek majd a Budapesti Kongresszusi Központba: a tervek szerint két részes koncerten a Homo Erraticus című friss kiadvány dalai, valamint a legnagyobb...
ektomorf-flyer 20140220

Ektomorf – Április 10-én a Yukban startol a tavaszi...

Retribution címmel január 31-én jelent meg a Farkas Zotya vezette Ektomorf tizenegyedik nagylemeze. A magyar metal zenekarok közül az eddigi legnagyobb nemzetközi sikert elért banda, Tue Madsen producer irányítása mellett végezte a stúdióalbum munkálatait, mely a sikeres 2012-es Black Flag-et követi. 2014-ben az új lemez mellett aktív jubileumi év is vár az 1993-ban Mezőkovácsházáról indult bandára. A Retribution lemez már ismét Schrottner Tamás gitárossal készült, aki 2012 őszén tért vissza a csapatba. Érdekesség, hogy...

Ma délután SportsaRock!

Ma délután fél 4-től ismét a sporté lesz a terep a Rockvilág.hu-n. Persze megriadni nem kell, hiszen a különböző sportesemények boncolgatása közben jobbnál-jobb rock és metál zenékkel kedveskedünk a hallgatóknak. Szóval a lényeg, 15.30-tól szeretettel vár mindenkit a hangszórók elé Kieron és Shady!
the-konstellation 20140220

The Konstellation – Márciusban jelenik meg az új album

Március 13-án jelenik meg a 2009-ben még Oszlár Gergely egyszemélyes projektjeként indult  The Konstellation második nagylemeze, Black Blood Essence címmel, ünnepelve a zenekar 5 éves fennállását. Az anyag különlegessége, hogy van rajta egy magyar, és egy norvég nyelven íródott szám is, valamint készült hozzá egy videó klip, mely szintén a megjelölt időpontban jelenik meg. A lemezt mi is bemutatjuk majd, ugyanis március 10-én a The Konstellation lesz a Rockpanoráma című műsorunk...
cherokee 20140114

Cherokee – Továbbra is keresi frontemberét a dallamrocker brigád

Amíg az elsőre 10 évet kellett várni, a második Cherokee lemez két évvel az Egy Lapra Téve után, a 2014-es nyári dupla HammerWorld Magazin extra CD mellékleteként fog eljutni több ezer rockerhez. A 2000-ben alakult zenekar klasszikus hard rock muzsikát játszik és ez a második lemez esetében sem lesz másként. A lemezen 14 dal fog szerepelni, és ahogy Kéri Zoli, a zenekar basszusgitárosa, zenekar vezetője fogalmazott: Semmi cicoma, öt ember, Rock...
chrome 20140220

A Rockvilág vendége lesz a budapesti Chrome zenekar

Ma is lesz Rockvilág, melyben 17:30-tól a műsor vendége lesz a budapesti Chrome zenekar. A hat éve alakult banda klasszikus Heavy Metált játszik, de zenéjükben fellelhetőek power elemek is. A Heavy Metalt vallásként, életforma, életérzésként fogják fel a zenészek, ez pedig dalaik mondanivalójában is tükröződik. Új világ születése címmel tavaly jelent meg első hanghordozójuk, de már írják az új dalokat is. Az új szerzemények írásában az sem hátráltatja őket,...
YossiSassi 20140107

Yossi Sassi – Dalpremier – Cocoon

Január elején sokkoló hír rázta meg a progresszív metal szerelmeseinek lelki nyugalmát, ugyanis az izraeli Orphaned Land csapatából huszonkét év zenélés után távozott az alapító gitáros/fő dalszerző Yossi Sassi. Annyira talán nem meglepő a hír, mivel Yossi a gyermeke megszületése miatt tavaly ősszel az All Is One lemez teljes európai turnéját (így az októberi budapesti bulit is) lemondta. Azt egyelőre nem tudni, hogy ki lesz Yossi utódja, a kilépett muzsikus pedig teljes...
firkin flyer 20140218

Firkin – Ma 18 órától az exkluzív Offroad vendége...

Hivatalosan a tegnapi Zsírosdeszkában láttuk volna vendégül az ír/kelta muzsikát punkos, pörgős formában játszó Firkin zenekart, akik február 22-én Finger In The Pie címmel jelentetik meg negyedik nagylemezüket. A lemezmegjelenésének napján lemezbemutató koncertet ad a csapat, ahol stábunk is ott lesz, így képekkel ellátott koncertbeszámolót is olvashattok majd a buliról. A törökbálinti SuperSize Recording stúdióban Varga Zolival felvett albumot máris előrendelheted a zenekarnál, garantált áron, ajándék dedikált poszterrel! A CD-vel együtt akciós áron...
mayan 20140217

Mayan – Újabb szöveges videó a január végén megjelent...

Antagonise címmel a Nuclear Blast kiadó gondozásában január 31-én jelent meg az Epicából ismert Mark Jansen gitáros szimfonikus death metal csapatának, a Mayannak második nagylemeze.  A albumon szereplő 11 dalt Joost van der Broek (ReVamp, Stream Of Passion) producelte a Sandlane Stúdióban. A banda felállása némileg változott a debütáló, a 2011-es Quaterpast: Symphonic Death Metal Opera lemez óta. Októberben kilépett Isaac Delahaye (Epica) gitáros, aki szeretett volna más dolgokra koncentrálni, ellenben...
bakancslista

KépsoRock-A Bakancslista(2007)

Eheti KépsoRock rovatunkban egy olyan filmmel foglalkozunk, ami az élet legfontosabb dolgáról szól, magáról az életről. Hiába éled le a teljes életed gazdagságban, ha nincsenek barátaid, családod, már nem lehetsz egész. És ugyanez valahol fordítva is igaz, hiába van egy szerető családod, ha nem tudod megélni az életed. Egy-egy ilyen emberről szól a Bakancslista című film, akik halálukhoz közeledve, botlanak egymásba, úgy hogy egy korházi szobába kerülnek. Jack Nicholson,...

Friss hírek

Egy hét múlva itt a Simple Plan

A Simple Plan az olyan slágereivel, mint az I’m Just a Kid, a Perfect vagy a Welcome to My Life sokak kamaszkorához szolgáltatta a...

A NICKELBACK 10 ÉV UTÁN ÚJRA BUDAPESTEN

A kanadai, RIAA Diamond minősítésű és GRAMMY®-díjra jelölt rocklegenda, a Nickelback ma bejelentette 2027-es Everything Under The Sun Tour turnéját: a nagyszabású, világszerte arénákban...

.. HA tényleg ez volt a búcsú, azt méltón tették-Deep Purple koncerten jártunk

Vannak azok a zenekarok ahol ha nincs is nyíltan kimondva, de sejtjük, hogy most látjuk őket utoljára. A Deep Purple egyike az ilyeneknek akik...

Ezzel a dalcsokorral indult Európának a Simple Plan

Október 21-én nálunk is látható lesz majd a kanadai punk rock csapat, akik legutóbb a The Offspring vendégeként jártak Budapesten 2025-ben. Most headlinerként térnek...

Xandria: gothic girl power este három fellépővel

Ősszel visszatér Budapestre a három évtizede indult német szimfo-metal zenekar, a Xandria. Eclipse című új lemezükkel, és még két női vokalistás szimfonikus metal csapattal...