vasmacska

Vasmacska klippremier

Aki egy kicsit jártas a budapesti éjszakában, és a kis klubok zenei felhozatalában, biztosan találkozott már a Vasmacska zenekarral. A négy vagány nőciből álló banda immár négy éve tolja együtt a rock ’n rollt, eleinte feldolgozásokkal (és nem mellékesen a színpadképpel) szórakoztatták a nagyérdeműt, majd ahogyan az természetesen lenni szokott, belefogtak a saját dalok írásába. A közös munka pedig meghozta gyümölcsét, az első saját albumán dolgozik a banda, akik...
amaranthe-flyer 20140321

Áprilisban Budapesten játszik az Amaranthe

Második albumával érkezik április 1-jén Budapestre az elmúlt évek egyik legnagyobb áttörését végrehajtó skandináv metal zenekar, az Amaranthe. A gyönyörű Elize Ryd által vezetett együttes koncertje előtt két másik svéd csapat, a Deals Death és a Smash Into Pieces is játszik a Club 202-ben. Fiatalos lendületüknek és magabiztos fellépésüknek, no meg a kiválóan működő zenei koncepciónak köszönheti a dán és svéd tagokat felsorakoztató Amaranthe zenekar, hogy alig néhány...
toumas-holopainen 20140307

Tuomas Holopainen – Friss előzetes az áprilisban megjelenő lemezről

Nyugodtan kijelenthetjük, hogy tavaly májustól eddigi legbizarrabb vállalkozásába fogott bele a Nightwish főnöke, a billentyűs Tuomas Holopainen, aki kedvenc képregényéhez, a The Life And Times Of Scrooge McDuckhoz ír zenealbumot. A muzsikusnak még az 1999-es Oceanborn turné közben pattant ki a kobakjából az a gondolat, hogy megzenésítse gyermekkora kedvenc képregényének történetét. Májusban feldemózták a dalokat, hogy a munka ne hátráltassa a nyári fesztiválfellépéseket. A tényleges stúdiózás augusztus-szeptemberben történt, és ha minden a...
tengs-lengs-rockhaz-20140329

Harminc éves Tengs-Lengs a Rockházban!

Márciusban újra hódít a budakalászi Rockház. A ma már fél éves múltra visszatekintő élőzenés klub nem kis történelmet tudhat maga mögött: járt már itt a Leander Rising, a Hollywood Rose, és a punklegendának számító Aurora, valamint a Kiss Forever Band is. A tavasz örömére egy újabb magyar klasszikus, az idén harminc éves Tengs-Lengs híres blues-rock triója érkezik a Rockház színpadára, hogy igazi bulihangulatot varázsoljon a havonta egy estére, igazi...
string-flyer 20140319

Rock Around The Spring – Elindult a jegyelővétel

Május 9-én, négy budapesti zenekar közös hangoskodása fog a Barba Negrában bekövetkezni. A Rock Around The Spring névre keresztelt rendezvény fellépői az Alcohol, a Crossholder, a Noa Rock és a Twister lesz. A két előbbi közös turnén vesz részt idén tavasszal, de mind a négy bandával találkozhattok majd a MetalWar turné állomásain is.   Az egyetlen budapesti helyszín a Barba Negra lesz, és a jegyek már megvásárolhatók...
winger 20140319

Winger – Április közepén jelenik meg az új album,...

Better Days Comin' címmel április 18-án jelenik meg az olasz Frontiers kiadónál a Winger zenekar hatodik nagylemeze. Az albumon tíz dal szerepel majd, míg a deluxe kiadáson plusz egy bónusz nóta is hallható lesz, valamint egy DVD, rajta az albumkészítést megörökítő werkfilmmel, továbbá két friss klippel. Az albumot négyesben készítette Kip Winger, Reb Beach, Rod Morgenstein és John Roth. A Winger turnézni fog Európában a fesztiválszezonban: május 3-án ott lesznek...
kvantum-tarantula-flyer 20140319

Kvantum Tarantula – EP bemutató buli a Trafikban

Március 21-én, a Trafikban mutatja be új EP-jét a Kvantum Tarantula. A február közepén a Rockpanoráma műsorunkban is járt zenekar nem csak új dalokkal készül, hanem dolgozik az első profi videoklipjén is, ami a Kvantum Tarantulához méltóan, egy igazán különleges darab lesz. A készülő alkotásról már találhattok fotókat a zenekar Facebook oldalán és most pénteken mindenkit szeretettel várunk a Trafikban! A belépő mindösszesen 500 forint lesz. Az eseményhez itt...
alestorm fezen

Make that bastard walk the plank With a bottle...

Újabb külföldi fellépőt jelentett be a FEZEN fesztivál. Augusztus másodikán, készítsétek a táncos cipőiteket, vegyetek magatokhoz egy (pár) liter rumot, rakjatok fel egy szemkötőt, ültessétek a nagyi papagáját a vállatokra, vonjátok fel a halálfejes lobogót és irány Fehérvár, hiszen vérbeli a kalózkodára lesz kilátás. A színpadon "YARR" metál királyai az....  Alestorm..Ha még nincs jegyetek a fesztiválra akkor itt meg vehetitek:http://www.fezen.hu/online-jegyvasarlasAz Alestorm, olyan headlinerekhez csatkakozott, mint a Europe,...

teszt

{igallery id=9032|cid=1|pid=1|type=category|children=0|addlinks=0|tags=|limit=0}
invader 20130319

Invader – Március 21-én jön a Szép új világ

Március 21-én lát napvilágot a 'Puccer' zenekarának, az utóbbi időben igen nagy aktivitást mutató Invader minden ízében új albuma. Bár korábban egy négy dalt tartalmazó EP előmelegítette a terepet, a Szép új világ címet kapott korong lesz a csapat első olyan teljes értékű nagylemeze, melyen a 2012 végére kialakult felállás szerepel. A megjelenés napjához még egy fontos információ tartozik: a banda aznap vendégszerepel az egykori Iron Maiden énekes Blaze...

Friss hírek

Egy hét múlva itt a Simple Plan

A Simple Plan az olyan slágereivel, mint az I’m Just a Kid, a Perfect vagy a Welcome to My Life sokak kamaszkorához szolgáltatta a...

A NICKELBACK 10 ÉV UTÁN ÚJRA BUDAPESTEN

A kanadai, RIAA Diamond minősítésű és GRAMMY®-díjra jelölt rocklegenda, a Nickelback ma bejelentette 2027-es Everything Under The Sun Tour turnéját: a nagyszabású, világszerte arénákban...

.. HA tényleg ez volt a búcsú, azt méltón tették-Deep Purple koncerten jártunk

Vannak azok a zenekarok ahol ha nincs is nyíltan kimondva, de sejtjük, hogy most látjuk őket utoljára. A Deep Purple egyike az ilyeneknek akik...

Ezzel a dalcsokorral indult Európának a Simple Plan

Október 21-én nálunk is látható lesz majd a kanadai punk rock csapat, akik legutóbb a The Offspring vendégeként jártak Budapesten 2025-ben. Most headlinerként térnek...

Xandria: gothic girl power este három fellépővel

Ősszel visszatér Budapestre a három évtizede indult német szimfo-metal zenekar, a Xandria. Eclipse című új lemezükkel, és még két női vokalistás szimfonikus metal csapattal...