Különleges felállásban nézhetjük meg november 17-én a Barba Negrában az Overkillt, ugyanis a Killfest névre keresztelt Európa-turnén egyelőre meg nem nevezett okok miatt nem vesz részt Dave Linsk gitáros, akinek a helyére a Grip Inc. soraiból is ismert Waldemar Sorychta (Enemy Of The Sun, ex-Despair, ex-Voodoocult) került. A lengyel születésű, de Németországban élő Sorychta annak idején a Grip Inc.-ben vagy a Therion turnéfelállásában is játszott, emellett pedig több mint két évtizede neves stúdiós szakembernek is számít a színtéren. Producerként olyan bandákkal dolgozott többek között, mint a Sodom, a Tiamat, a Borknagar, az Exumer, vagy a Samael. Az Overkill dobcájgja mögött is változás tapasztalható, a családi okok miatt otthon maradt Ron Lipnicki helyett a banda koncertes hangmérnöke, Eddy Garcia vette át, aki a texasi Pissing Razors dobosaként is püföli a bőröket. A Killfest nevű turné Budapestre november 17-én érkezik, és egy igen komoly thrash-sludge darálóra készülhetünk a Barba Negrában, hiszen fellép az elsőrangú színpadszántó hírében álló Kirk Windstein és a Crowbar, valamint az ausztrál Desecrator és az izraeli Shredhead is.
A koncert menetrendje:
kapunyitás: 18:00
Shredhead: 18:30
Desecrator: 19:15
CROWBAR: 20:10
OVERKILL: 21:40
Az Overkill frontembere, Bobby “Blitz” Ellsworth tavaly nyilatkozott a rádiónknak. Az interjú írásos változatát ITT olvashatod.