Mint arról Paksi Endre már novemberben beszámolt, az év folyamán összeállt 13 dal, így tavasszal megjelenik a következő Ossian stúdióalbum, amelynek “A Teljesség” lesz a címe. A lemezről már meghallgatható az első dal, az “Azon a napon” egy különleges ajándék a zenekar közönsége, barátai számára Karácsony alkalmából. 

Ossian: Azon a napon (Hivatalos szöveges videó)

Paksi Endre üzenete a dallal kapcsolatban:
„Régen vártuk már ennyire a Karácsonyt, nekünk most tényleg a legnagyobb öröm, hogy legalább a zenén keresztül együtt lehetünk  azokkal, akik szeretik a zenekart! 🙂 Az Ünnepre való tekintettel kicsit változtattunk az előzetesek megszokott menetrendjén, ezért most elsőnek az album lírai balladájával nyitunk, de természetesen később jönnek majd a lendületes  dalok!!! 🙂  Békés, áldott Karácsonyt kívánunk Minden Barátnak!!!”

“Soha ennyit nem dolgoztunk Ricsivel egy lemezen, és én nagyon bízom, hogy az emberek hallani-érezni fogják ezt. A címe ‘A Teljesség’ lesz, és ezzel a gondolati-szövegi irány mellett utalunk a zenei részére is, mert szerintem ez az album egyfajta összegzése lett a zenekar életművének. 13 dal született, ebből 11 szöveges szerzemény, egy instrumentális szám és egy feldolgozás, közel 50 percben. Hangulatilag és dinamikailag rendkívül változatos, mégis egységes anyag készül – március óta folyamatosan dolgozunk rajta, csiszolgatjuk.” – mondta Endre a lemezről még novemberben egy Kiss T. Attilának (Alfahír) adott interjúban.

Bár a tavasszal megjelent “Csak a Jót” lemez élő bemutatása az ismert okok miatt elmaradt, ezt egy dupla lemezbemutató koncerttel pótolják 2021-ben a Barba Negrában. A két egymást követő estén, eltérő programmal, rengeteg dallal, nagy látvánnyal, vendégekkel, sok-sok meglepetéssel lép színpadra a zenekar, melyről hang és képfelvétel készül.